Új esély a HCVC-fertőzötteknek

Hepatitis
Dr. Tornai István
2012-11-29 06:34
Világszerte 170-200 millióra becsülik a hepatitis C-vírussal (HCV) fertőzöttek számát, hazánkban 70-100 ezren vannak. Többségük valamilyen egészségügyi beavatkozás során fertőződött meg.


A hepatitis C-fertőzés következtében májzsugor, majd -elégtelenség, esetleg májrák alakulhat ki. E szövődmények kezelése igen költséges, ráadásul a betegek többsége már nem menthető meg. Hazánk Európában vezető helyen áll a májbetegségek okozta halálozásban, ebben az alkohol okozta májkárosodásnak is kiemelt szerepe van.

A HCV-fertőzés gyógyítható, a beteg kikerülhet az egészségügyi felügyelet alól, és ami még fontosabb, munkaképes marad. A betegség szűrése, diagnosztizálása és kezelése az Európai Unióban kiemelt népegészségügyi és rákmegelőző program, hasonlóan, mint a tbc-é és a HIV-é. A jelenleg finanszírozott két gyógyszerrel (pegilált interferon és ribavirin) a gyógyulás csak az új páciensek 40-50 százalékában érhető el, ismételt kettős terápia esetén pedig az esély 5–40 százalék között mozog.

Évente átlagosan 600-800 betegnél derült ki a fertőzés. Ha ellenjavallat nem volt, akkor a páciens várakozás nélkül megkaphatta a kezelést, ez betegenként körülbelül 4,5 millió forint volt. Évente megközelítőleg 1000 páciens terápiájára volt anyagi fedezet (új betegek és újrakezelések). Az elmúlt 10 évben 8000-10 000 páciens kapott eddig kettős kezelést, és 4000-re tehető a meggyógyultak száma. A többiek esetleg már több sikertelen terápián vannak túl. Egy részük a májbetegség fokozatos romlása miatt már nem alkalmas további kezelésre, de legalább 3000 olyan beteg van, akinél még az újabb gyógyszerektől eredmény várható.

A ma alkalmazható kettős terápia hatékonyságát jelentősen növelik az Európai Unióban törzskönyvezett, a legtöbb országban már ingyenesen elérhető új gyógyszerek (proteázgátlók, a boceprevir és telaprevir). A hármas kombináció betegenként 10 millió forint, de költséghatékony. Ugyanis ezekkel a gyógyszerekkel az új páciensek 60-80 százaléka gyógyítható meg, és a korábban sikertelenül kezelt betegek közel fele is gyógyulási esélyt kaphat. A jelenleg várakozók nagy többségének már májzsugora van, kezelés nélkül közöttük évente 40-50-nél májrák jelenhet meg. Az előrehaladott májbetegekben a hármas kombináció alkalmazása életmentő lehet.

Emiatt a legjobban rászorulók részére ún. korai hozzáférési program keretében két gyógyszergyártó cég biztosította ezeknek a készítményeknek az elérhetőségét. Eddig a boceprevirrel körülbelül 150, telaprevirrel pedig 130 beteg kezelése kezdődhetett meg. A páciensek újabb esélyt kaptak, az orvosok is tapasztalatot szerezhetnek a sokkal bonyolultabb kezelési protokollokkal.

Egyik kezelési sorozat sem zárult le eddig, hiszen egyéves időtartamról van szó. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a nagyon előrehaladott állapotú és a korábbi terápiára nem reagáló betegek felénél gyógyulás várható, ami jobbnak mutatkozik a nemzetközi adatoknál.

Amennyiben a krónikus hepatitis C-vírus hármas kombinációs kezelésére évente elegendő mennyiségű anyagi forrás áll rendelkezésre, akkor a jelenleg várakozó és az évente újonnan felfedezett betegek terápiája a következő 4-5 évben folytatódhat. Azt követően pedig a betegek számának egyértelmű csökkenése várható. Az új szerekkel igen magas arányban gyógyíthatók lesznek, munkaképesek maradnak, és a májzsugor szövődményeivel sem terhelik az egészségügyi rendszert. Hosszabb távon a nyilvánvaló cél a HCV-fertőzések csaknem 100 százalékos gyógyíthatósága, de erre feltehetően még 8-10 évet várnunk kell.


Dr. Tornai István
A szerző a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) hepatológiai szekciójának elnöke