Cáfolat: az Arcadom nem töredékáron vásárolta meg a követeléseket

2012-11-28 19:21
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. közleményben cáfolta azt a hírt, miszerint 30-35 százalékos vételáron tett volna ajánlatot beszállítói követelések megvásárlására.
A Népszabadság azt írta, az Arcadom 20-30 százalékon akarja felvásárolni vagy követeléskezelő cégekkel felvásároltatni a vele szemben a kecskeméti Auchan felújítása során keletkezett követeléseket, amelyek miatt hétfőn mintegy 20 alvállalkozó képviselője tiltakozott félpályás útlezárással.Az Arcadom az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleményében kiemelte: a cég tulajdonosa garanciát vállal minden olyan tartozás megfizetésére, amelyet a megrendelő már korábban kifizetett az Arcadomnak, illetve azon tartozások megfizetésére amelyre a bíróság kötelezte a céget.

A kecskeméti projekttel kapcsolatban a cég közölte: 10 napon belül rendezni tudja alvállalkozói felé a tartozását. Azok az alvállalkozók, amelyek a CE Glass Industries szatymazi központjának építkezésén dolgoztak, november elején demonstráltak mintegy 200 millió forintos követelésükért. A közlemény szerint az Arcadomnak 432 millióval tartozik a megrendelő, ezért jogi lépéseket tett ellene. A jogi eljárások lezárultával fizet a cég az alvállalkozóknak.A debreceni kettes villamos kapcsán pedig a döntnöknek kiválasztott szakértő 1,7 milliárd forintot határozott meg a plusz munkákra.

Ez több mint az Arcadom alvállalkozóinak a követelése. Amint az erről szóló módosított beruházási szerződést a felek aláírják, az alvállalkozóinak azonnal fizet a társaság.A cég közleményében jelezte azt is: az építőipar az 1991. évi szinten teljesít és a körbetartozások mértéke meghaladja a 3000 milliárd forintot, az Arcadom megrendelői is több milliárd forinttal tartoznak a cégnek. Az Arcadom jogos követelései jelentősen meghaladják a szállítók felé fennálló tartozás mértékét - teszik hozzá.
MTI