Ciprus december közepén egyezhet meg a hitelezőkkel

2012-11-29 14:40
Ciprus várhatóan december közepéig meg tud egyezni az euróövezeti pénzügyminiszterekkel, és megkaphatja a pénzügyi segély első részletét, hogy január végéig megkezdhesse bankjai feltőkésítését - mondta ciprusi törvényhozóknak Vászosz Szhiarlisz pénzügyminiszter csütörtökön.
Ciprus, amelynek bankszektora különösen súlyos veszteségeket szenvedett el a görög válság miatt, június óta tárgyal az EU, az IMF és az Európai Központi Bank hármasával egy segélycsomag feltételeiről. A számítások szerint a szigetország akár 17,5 milliárd euró támogatásra is szorulhat, ez annyi mint a teljes ciprusi hazai össztermék (GDP).

A hitelezők december 7-ig véglegesítik felmérésüket a ciprusi bankok tőkeszükségletéről." A trojkával megvan az előzetes megállapodás, de a hátralévő tárgyalások nehezek lesznek, talán nehezebbek, mint az eddigiek" - mondta Szhiarlisz. A támogatás fejében elvárt négyéves szükségprogram részleteiről keveset tudni, de annyi biztos, hogy drasztikus költségmegtakarítást - benne nyugdíjcsökkentést - tartalmaz. A hitel kamata 2,5 százalék körül lesz, ami "a körülményeket tekintve nagyon kedvező" - mondta a pénzügyminiszter. Ciprus már tavaly kiszorult a nemzetközi hitelpiacról, és nemzetközi intézmények támogatására van utalva.

A kormány a nyár végén 5 milliárd eurós hitelért folyamodott a tradicionális partner Oroszországhoz is, Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azonban szeptemberben közölte: valószínűtlen, hogy gyors megegyezés szülessen a hitel ügyében." A kérdésről tárgyalunk, de még nem jutottunk egyetértésre abban, hogy a közeljövőben meg kellene egyeznünk" - jelentette ki újságíróknak Sziluanov. Az uniós mentőcsomagnak így egyelőre nincs alternatívája. Ciprus 2011 végén már kapott egy 2,5 milliárd eurós kedvezményes hitelt Oroszországtól, amikor a válság miatt gyakorlatilag bezárultak a nemzetközi tőkepiacok az ország előtt. Moszkva a hitelt 4,5 évre nyújtotta évi 4,5 százalékos kamatra.
MTI