Államosítással fenyegette meg a francia kormány az ArcelorMittalt

2012-11-29 15:51
Hatalmas indulatokat váltott ki Franciaországban az ArcelorMittal acélipari konszern egyik telephelyének sorsa: miután a francia kormány államosítással fenyegette meg a tulajdonost, a munkáltatók csütörtökön felháborodásuknak adtak hangot, a szakszervezetek viszont üdvözölték a lépést.
A világ legnagyobb acélipari vállalata szeptemberben jelentette be, hogy végleg bezárja a luxemburgi-német határ közelében lévő florange-i telepén működő kohókat. A francia állam azonnal jelezte, hogy szimbolikus összegért, egy euróért átmenetileg átvenné a vállalatot és maga keresne rá vevőt annak érdekében, hogy ne szűnjön meg 2500 munkahely.

Lakshmi Mittal, az indiai acélmágnás elnök-vezérigazgató azonban csak a nem rentábilis kohókat adná el, a feldolgozó üzemet megtartaná. Arnaud Montebourg gazdaságélénkítésért felelős miniszter a nemzetgyűlésben szerdán elmondta, hogy a kormánynak sikerült olyan beruházót találnia, aki közel 400 millió eurót fektetne be a termelőüzem felújításába.

Ez a személy azonban a teljes telepre igényt tart, nemcsak a tulajdonos által kínált, 650 főt foglalkoztató kohókra. A kormány ezért államosítással fenyegette meg a vállalatot, ha nem adja át a teljes üzemet."Ez a kijelentés egyszerűen botrányos" - mondta Laurence Parisot, a Francia Munkaadói Szövetség (MEDEF) elnöke csütörtökön az RTL kereskedelmi rádióban. Hozzátette: "ha ilyen kijelentésekkel akarnak nyomást gyakorolni, zsarolni egy tárgyalási folyamatban, az egyszerűen elfogadhatatlan". Lakshmi Mittalt kedden fogadta Francois Hollande államfő.

A vezérigazgató szombatig adott határidőt a kormánynak arra, hogy befektetőt találjon a kohókra, amelyek október 1-jén álltak le. A jövő héten a vállalat megkezdi a berendezések elszállítását. A florange-i telep szakszervezeteinek képviselői szerda óta a gazdasági minisztérium előtt táboroznak, onnan bátorítják a kormányt. "Montebourg megígérte nekünk, hogy ha Mittal visszakozik, végigviszi (a kormány) az államosítást" - mondták a szakszervezeti képviselők.A francia nehézipar megszűnését szimbolizáló Florange jövőjén kívül az AcelorMittal által Franciaországban foglalkoztatott 20 ezer munkavállaló sorsa a tárgyalások tétje.

A kormány álláspontja szerint ugyanis az ő érdekükben az államnak joga van erővel fellépni. A MEDEF elnöke szerint nem a kormánynak kell meghatároznia a vállatok stratégiáját. "Kizárólag a vállalkozó tudhatja, hogy mi rentábilis neki" - hívta fel a figyelmet Parisot. Jérome Cahuzac költségvetésért felelős államtitkár a France Info rádióban viszont arra emlékezetett, hogy a MEDEF elnöke nem volt ennyire felháborodva, amikor a francia ipari telephelyek nyereségének jelentős részét kivitték az országból vállalkozók, például az ArcelorMittal Luxembourgba, ahol a székhelye van. A vitába már más szakszervezetek is belefolytak.

A francia hajógyártás fellegvárának számító Saint-Nazaire-ben a Force ouvriere szakszervezet csütörtökön felszólította a kormányt, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő hajógyárat is államosítsa, miután a legfőbb részvényes, a koreai STX nem hajlandó a szükséges fejlesztésekbe beruházni, ezért egyre kevesebb a megrendelés is.
MTI