NiT Hungary: részben áthárítják a fuvarozók az elektronikus útdíjat

2012-12-03 12:38
Az elektronikus útdíj olyan többletterhet jelent a hazai belföldi fuvarozóknak, amelynek részbeni áthárítása a megrendelőkre nem kerülhető el - hívta fel a figyelmet a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) hétfői közleményében.
A NiT Hungary továbbra sem vitatja, hogy az ország közúti infrastruktúrája szempontjából nem fenntartható a helyzet, hogy a környező országok közül Magyarországon kell messze a legkevesebbet fizetni annak használatáért. A fuvarozók szerint ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy belföldi közúti közlekedési szolgáltató költségszerkezetében eddig egy-két százalékot kitevő úthasználati díj 2013. július 1. után az üzemanyag után a második legnagyobb költségelem lesz.

Az ipartestület számításai szerint például a tranzitforgalom szempontjából fontos Záhony-Rédics vonalon - ahol az 580 kilométeres útból 510 kilométer fizetős szakasz - egy EURO II besorolású, öttengelyes szerelvénnyel és a nettó 85,34 forintos kilométerenkénti díjjal számolva 2013. második felétől nettó 43 500 forintért lehet majd eljutni, ami több mint 16-szoros növekedés a jelenlegi rendszerben fizetendő összeghez képest.

Az NiT hozzáfűzi ugyanakkor: egyetértenek azzal, hogy az infrastruktúra fejlesztéséért és a közutak fenntartásáért a használók fizessenek, ahogyan azt sem vitatják, hogy a tehergépjárművek környezeti terhelése jóval nagyobb, mint a személyautóké. Az NiT a közleményben beszámolt arról is, hogy számos regionális találkozót tartottak az utóbbi hetekben, amelyekre meghívták az egyes térségek országgyűlési képviselőit is abból a meggyőződésből kiindulva, hogy csak akkor születhet előremutató szabályozás az útdíj kérdésében, ha a döntéshozók közvetlenül is ismerik a fuvarozók álláspontját.
MTI