Korszerűsítette a HungaroControl légiforgalmi irányító szoftverét

2012-12-03 13:00
A HungaroControl a légiforgalmi tájékoztató rendszerének továbbfejlesztett szoftverét telepítette az új ANS III elnevezésű irányító központjába, amelyet 2013 elején adnak át - közölte a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér légi forgalmát irányító vállalat.
A közlemény szerint a világviszonylatban is modern légi navigációs központ 2013 elején veszi át a magyar légtér irányítását. A központnak helyet adó épületet a nyár végén adták át. A jelenlegi és az új központ párhuzamos próbaüzemelése november 19-én indult el. A tesztidőszak alatt - miközben a jelenlegi forgalomirányító központból irányítanak - a magyar szakemberek élesben is kipróbálják a MATIAS rendszer legújabb fejlesztéseit.

A közlemény szerint a HungaroControl 2004-ben tért át a saját fejlesztésű MATIAS rendszer (Magyar Automated and Integrated Air Traffic System) alkalmazására, amelyet folyamatos innovációval több mint 200 új fejlesztéssel láttak el üzembe helyezése óta. A MATIAS szoftver korábbi verziója is kiemelkedő volt, a világon elsőként volt képes arra, hogy a légi járművek fedélzetéről letöltött adatokat komplex módon feldolgozza és megjelenítse az irányítók számára. Ezáltal a légiforgalmi irányítók ugyanazokat az értékeket és beállításokat láthatják saját monitorukon, mint amit a pilóták látnak a műszerfalon, például a magasság, sebesség, irány, emelkedés és süllyedés adatait.

A HungaroControl és a Thales Air Systems közös fejlesztése nemzetközi elismerést kapott, egyes elemeit más légi navigációs szolgáltatók is átvették, vagy bevezetését tervezik. A megújult MATIAS rendszer a korábbi, úgynevezett SSR kód helyett a repülőgépekről lesugárzott rádióhívójelet használja a légi járművek azonosítására. Az új hívójelalapú azonosítás 2020-ig az egész kontinensen kötelező lesz, a HungaroControl azonban már most, a közép-kelet-európai régióban elsőként alkalmazta az új módszert. Ugyancsak újdonság, hogy a rendszer a légi járművek aktuális pozíciója és aktualizált repülési terve alapján képes lesz megjeleníteni a hátralévő utazási távolságra vonatkozó adatokat is.
MTI