Csökkent a bankszektor nyeresége Szlovákiában

2012-12-03 18:23
Éves szinten közel harmadával csökkent október végéig a szlovákiai bankszektor tiszta nyeresége - derül ki a Szlovák Központi Bank (NBS) adataiból.
A bankszektor október végéig 443,6 millió euró tiszta nyereséget könyvelhetett el, ez 30,4 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A kereskedelmi bankok nyereségének csökkenésében mind a jelentősebb forrást jelentő kamatbevételek, mind pedig az egyéb, főként a jutalékokból származó bevételek csökkenése szerepet játszott. Az említett időszakban a kereskedelmi bankok kamatbevételei 1 milliárd 464 millió eurót tettek ki, ez 2,8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az egyéb bevételek ugyanebben az időszakban 4,9 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, és így 433,2 millió eurót tettek ki. Az NBS szerint a jelentős nyereségcsökkenés hátterében az egy évvel korábbi - kiemelkedően jónak értékelhető - eredményt is látni kell. Jelentős nyereségcsökkentő hatású tényező idén a banki különadó. A szlovák jegybank szerint a szektor nyereségkilátásai a következő néhány hónapra inkább negatívak.
MTI