Balog Ádám: az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető

2012-12-04 11:47
Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két éven belül beérik, s a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára.
Balog Ádám a Joint Venture Szövetség adókonferenciáján hozzátette, hogy a kisvállalati adóban (kiva) még elképzelhető kisebb módosítás, a visszajelzések alapján ugyanis az áttérés folyamatában vannak korlátok. A munkajövedelmekhez kapcsolódó szocpol kedvezmények nagyon kedvezőek sok vállalkozás számára, a kivában azonban nem kapják meg, lehet, hogy itt is lesznek változások - jelezte.

Az adócentralizáció a helyettes államtitkár szerint 2013-ban sem lesz lényegesen magasabb a 2005-2012 között jellemző 38-39 százaléknál. Úgy vélekedett, hogy Magyarország ezzel nagyjából illeszkedik a főáramlathoz, ám a régiós versenytársak közül kilóg a GDP-hez mérten magasabb arányával. Az utóbbi egyik okát a magas adósságszolgálatban jelölte meg, ez szerinte 1-3 százalékpontot magyaráz a különbségből.

Kiemelte továbbá, hogy Magyarországon gyakoribb a munkajövedelmek eltitkolása: mintegy 1,2 millió fő dolgozik a minimálbér környékén, illetve alatta, kétszer annyian, mint Csehországban. A feketegazdaság 2000 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz, ebből mintegy 1500 milliárd forint a bérekhez köthető - mutatott rá.

Rámennek a fekete gazdaságra


Az szja-ban a második kulcs eltörlése csökkenti a marginális adóterhet a magasabb jövedelmű sávokban, ezért több munkára ösztönöz. Az adójóváírás a helyettes államtitkár szerint túl sokba került, visszaélésre adott lehetőséget. Hosszabb távon a célzott kedvezmények rendszerét szeretnék bevezetni, erre példaként a fiatalok, idősek, valamint a gyesről, gyedről visszatérők támogatását említette.

A feketegazdaság visszaszorítására több adóeszközt is bevetnek a jövő évtől, ezek között említette Balog Ádám az áfaösszesítő bevezetését, a pénztárgépek bekötését az adóhivatalhoz, a fedett próbavásárlásokat, a fordított áfa kiterjesztését (sertés, félsertés, takarmány) és a készpénzes fizetés korlátozását.

Mindez nem biztosítja azonban a kieső bevételek pótlását, ezért emelik a fogyasztási, forgalmi típusú adókat, megadóztatják a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatokat. Ez szükséges ahhoz, hogy a többi adóterhet csökkenteni lehessen, és egészséges adószerkezet alakulhasson ki - hangsúlyozta. Az adóalap szélesedik, többek között a cafeteria adózási szabályainak módosításával, a cafeteriát azonban a helyettes államtitkár szerint meg kell tartani.


MTI