Merkel: Európa csak egységesen állhat helyt a globális versenyben

2012-12-04 13:14
Az európai egységfolyamat kiteljesítését sürgette kedden a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hannoveri országos kongresszusát megnyitó beszédében Angela Merkel pártelnök, német kancellár, hangsúlyozva, hogy az EU csak egységesen állhat helyt a globális versenyben.
Angela Merkel szerint a Kínával, Indiával és a világ más nagy erőközpontjaival folytatott verseny minden korábbinál nehezebb próbatétel a demokráciára, a szabadságjogokra és a szociális piacgazdaságra épülő életformát követő Európa számára. Németország megerősödve emelkedik ki a válságból, de az Európai Uniónak is erősebbnek, versenyképesebbnek kell lennie, hogy bírja a versenyt - tette hozzá. Az euróról szólva hangsúlyozta, hogy a közös fizetőeszköz stabilizálásához szükséges rendszerek felálltak, de nem biztos, hogy az euróövezet túl van a válság legnehezebb részén. "Azt akarom, hogy a válság végére az euró is erősebben legyen, mint amilyen a válság elején volt", mert hosszabb távon "Németország csak akkor boldogul, ha jól megy a sora Európának" - mondta.

Az integrációt az egyebek között az alkotmányos adósságfék intézményét bevezető fiskális paktum után a pénzügyi rendszer területén is el kell mélyíteni. Ehhez olyan bankfelügyeleti rendszert kell kialakítani, amely "meg is érdemli ezt a nevet", és be kell vezetni közösségi szinten a pénzügyi tranzakciós adót, hogy a bankrendszer is kivegye a részét a válság terheiből - hangsúlyozta a pártelnök-kancellár. A CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkel belpolitikai kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy a jövő évi országos parlamenti választások után is folytatni kívánja a 2009-ben kezdett koalíciós kormányzást a liberális FDP-vel. A koalíciós partnernek ehhez még erősödnie kell - mondta Merkel, utalva arra, hogy az FDP választói támogatottsága az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb körül ingadozik. A politikus úgy vélte: a konzervatív-liberális koalíció a legsikeresebb kormány Németország újraegyesítése óta. Ezt mutatja például, hogy a munkanélküliség történelmi mélypontra süllyedt, a foglalkoztatottság pedig minden korábbinál magasabbra emelkedett.


MTI