Villantanak

2012-12-06 06:24
A válság dacára a következő években is stabilan nőhet a digitális fényképezőgépek piaca, ám az új technológiai trendekre – a fogyasztók mellett – a gyártóknak is oda kell figyelniük.


Évente átlagban 4,8 százalékkal nőhet a digitális gépek világpiaca 2017-ig, és ekkor már évi 155 millió darab fotómasinát értékesíthetnek – derül ki a Global Industry Analysts nevű elemzőcég várakozásaiból. Ez a mennyiség az eladott kiegészítőkkel együtt addigra 46 milliárd dollárosra (mai árfolyamon több mint 10 ezer milliárd forintosra) növeli a digitális fényképezőgépek forgalmát. Magyarán ez a szegmens lehet a szórakoztatóelektronikai ipar egyik sikerágazata.

Igaz viszont, hogy mind az európai, mind az észak-amerikai piac telítődött. Nyugat-Európában 85-95 százalékos a film nélküli gépek lakossági elterjedtsége. Éppen ezért a válság dacára az említett szép növekedés döntő részét az ázsiai és latin-amerikai piacok adják majd, illetve a fejlett országok jobb gépekre vágyó vásárlói. A sok százmilliós új ázsiai és latin-amerikai középosztály ugyanis csak most kezd felszerelkezni a modern technika eme vívmányaival. Ennek megfelelően a kutatók ebben a két térségben a következő öt esztendőben évi átlagban 9,9 százalékos piaci ugrást vetítenek előre.

E mennyiségi robbanás mögött ugyanakkor érdekes technológiai tendenciák látszanak. A következő években egyre erősebb szerepük lesz az okostelefonokba (sőt, a táblagépekbe) épített kameráknak. Világszerte számos turistalátványosság, sportesemény, koncert és rendezvény alkalmával szorongatnak nemcsak mobilokat, de táblagépeket is a fotózni vágyók ezrei, milliói. Például a születésnapokon, a családi nyaralások során vagy a gyerekek ünnepségein azonban aligha szorítják ki egyhamar a mobileszközök a valódi fényképezőgépeket. Ezek technológiai tudása ugyanis évről évre fejlődik. Egy mobil még ma is csak egy 6-8 éves kompakt fényképező tudását és képminőségét nyújtja, illetve legtöbbször még azt sem.

Hiába zsúfolnak 5-8 vagy még több millió pixelt egy mobiltelefon gombostűfejnyi képérzékelőjébe, a hasonlóan miniatűr lencse fizikailag is képtelen igazán részletgazdag képek megjelenítésére. Tény, hogy már a 15-20 ezer forinttól induló, márkás belépő fényképezőmodellekkel is sokkal szebb fotók (sőt videók) készíthetők, mint bármelyik, akár 100-150 ezer forintos csúcsmobillal.

Ám mivel szükségfotózásra azért egyre jobbak a mobilok (különösen a drágább modellek), a nagy gyártók is apait-anyait beleadnak az igazi digitális fotóeszközök fejlesztésébe. Az évi 100 millió darab felettire duzzadt eladások pedig a nagyon alapos piaci szegmentációt is elhozták. A felhozatal hatalmas, a kínálat még az elektronikához konyító számára is reménytelenül nagy, gyakorlatilag áttekinthetetlen. Fogódzót a vásárláshoz így csak az igények típusa és a márkanevek adnak (Milyen fényképezőgépet vásároljunk? – Figyelő,
2012/48. szám).

Üzleti szempontból azonban a nagy gyártók figyelme egyre inkább az igényes vásárlók, a hobbi- és az amatőr fotósok felé fordul. A digitális technika révén ugyanakkor a fotózás szerelmeseinek száma is exponenciálisan nő. A számukra kínált magasabb árkategóriájú masinákon van igazán profit. Igaz, ez esetben a vásárló is sokat nyer: a 2012-es karácsonyi szezonban kínált jobb modelleket 5-6 évvel ezelőtt a profi fotósok is megirigyelhették volna. No nem azért, mert a pixelek száma legalább 12-16 millió vagy még több. Ez a nagy szám sokszor már teljesen felesleges a minitenyérgépekre. A lényeg, hogy a gépek lelkét adó képérzékelők és optikák is sokkalta kifinomultabbak, mint akár pár évvel ezelőtt voltak, ahol viszont már újra van némi értelme 10 helyett 16 megapixeles készüléket venni. A nagyobb fizikai méretű (bélyeg nagyságú) képérzékelőkkel és a kevesebb fényben is jó képet adó (úgynevezett fényerős) optikákkal szerelt újabb modellek persze már 100-200 ezer forint körül érhetők csak el.

További nyereségnövelési lehetőség a gyártóknak a tükör nélküli cserélhető optikás kisgépek (MILC) 2-3 éve robbanásszerűen terjedő divatja, amelyek a fent említett nagyobb szenzorokkal szereltek, de optikájuk is cserélhető. Ezek a profi fotósok által is használt klasszikus, nagydarab tükörreflexes gépek tudását sűrítik egy mélyebb kabátzsebbe (vagy egy apróbb fotóstáskába) már besüllyeszthető készülékbe. Cserélhető optikáik és ráhelyezhető külön vakuk, más kiegészítőik révén pedig egyáltalán nem állnak a kreativitás útjába. Így egyre több profi használja őket második gépként, hiszen cipekedni, feltűnést kelteni ők sem mindig szeretnek. Költeni viszont költenek, így a gyártók építhetnek rájuk.

Ráadásul a MILC gépek érzékelője és optikája nemcsak elképesztően részletgazdag képeket ad, hanem egyúttal a félprofi konzumer kamerákat megszégyenítő videózási képességekkel érkeznek. Nagy gondot okozva ezzel a fogyasztói kézi kamerák piacának, amely ma gyakorlatilag marginalizálódik, így a fotóipar vezető vállalatainak is új, alkalmazkodó stratégiát kell kialakítaniuk, ha az évi 5 százalékos világpiaci növekedésből ki akarják venni a részüket.