Leállt a Liszt Ferenc-repülőtér

2012-12-07 13:43
Műszaki hiba miatt bezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
Reptérzár
A repülőteret dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt - mondta el Hardy Mihály. Közölte, nem indítanak és nem fogadnak járatokat. A teljes repülőtéri szolgálat dolgozik a hiba elhárításán. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez meddig tart.

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, amelynek következtében sérült az elektromos rendszer, emiatt kellett a repülőtér lezárása mellett dönteni.

Bécs is fogadja a gépeket
Eddig hat, Budapestre tartó járat repült át Bécsbe, mert a Liszt Ferenc-repülőteret péntek délben műszaki hiba miatt bezárták - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója.

Elmondta, eddig a British Airways, a Lufthansa, a Ryanair, a TAP, a Jet2.com és a Norwegian légitársaság egy-egy gépe kényszerült Bécsbe.Hardy Mihály közölte, az utasok a légitársaságoknál érdeklődjenek. A budapesti Liszt Ferenc-repülőteret péntek dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt. A repülőtér nem indít és nem fogad járatokat. A teljes repülőtéri szolgálat dolgozik a hiba elhárításán.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez meddig tart.Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, amelynek következtében megsérült az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak, így a repülőteret be kellett zárni - írták. A szakportál arról írt, hogy a lezáráskor a British Airways 868-as, a Ryanair 8414-es, 8353-es járata és a Lufthansa 1TN hívójelű gépe érkezett volna Ferihegyre. A Ryanair 8414-es járatának személyzete a repülőgép fedélzetén lévő kevés üzemanyagra hivatkozva kért elsőbbségi leszállást, majd "vizuális megközelítéssel" landolt.

Debrecenben landolnak
A debreceni repülőtéren szállt le a Wizzair légitársaság egyik Londonból Budapestre tartó járata pénteken, miután műszaki hiba miatt bezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret - mondta el az Airport-Debrecen Kft. ügyvezetője az MTI-nek. Sápi Tamás hozzátette: a gépet megtankolják, az utasokat pedig az egyik váróban helyezik el. Azt egyelőre nem tudni, hogy később milyen módon fognak a géppel utazók eljutni Budapestre.
MTI