Németország a reformok folytatására bíztatja Olaszországot

2012-12-10 18:29
Németország a reformok folytatására bíztatja Olaszországot, ahol a szakértői kormány tervezettnél korábbi távozásának hírére hétfőn megugrottak az állampapír-hozamok és gyengültek a tőzsdemutatók.
Mario Monti miniszterelnök a hétvégén jelentette be, hogy többségi parlamenti támogatás híján a tervezettnél korábban mond le posztjáról. Monti szakértői kormánya 2011 novemberében lépett hivatalba, és azóta államháztartási reformok sorát indította el. "Nem állhat meg Olaszország éppen most, a reformok kétharmadánál" - nyilatkozott hétfőn Guido Westerwelle német külügyminiszter. A reformok leállása "újabb vihart kavarhat nemcsak Olaszországban, hanem egész Európában is" - tette hozzá a Spiegel Online-nak nyilatkozva.

A német pénzügyminisztérium szóvivője azt mondta: Németország arra számít, hogy Olaszország eleget tesz európai kötelezettségeinek, és folytatja a reformokat. Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának német tagja a Bild című lap hétfői számában közölt interjúban azt emelte ki, hogy a következő olasz kormánynak is folytatnia kell az átalakításokat. Monti szakértői kormánya "rövid idő alatt sokat tett", visszaállította az Olaszország iránti pénzpiaci bizalmat, és előmozdította a költségvetési konszolidációt. Akárki is nyeri a következő választást, "ugyanazon az úton kell haladnia, ugyanazzal a komolysággal" - mondta az EKB igazgatósági tagja.

Klaus Regling, az állandó euróövezeti válságkezelő rendszert (ESM) irányító ügynökség német vezetője a Süddeutsche Zeitungnak adott hétfői interjúban ugyancsak arra figyelmeztetett, hogy ismét elmélyülhet az euróövezeti adósságválság, ha Olaszországban nem folytatódnak a megkezdett reformok.
MTI