Elemzők: a rezsiköltségek csökkentése jövőre lefelé húzza az inflációt

2012-12-11 11:52
Jövőre jelentősen mérsékelheti a fogyasztói árindexet a lakossági gáz és villamos energia árának januártól tervezett 10 százalékos csökkentése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik 4,1, illetve 4,4 százalékos éves átlagos inflációval számolnak 2013-ban az idei 5,7 százalékra várt árindex után.
A KSH kedden közölt adatai szerint novemberben 5,2 százalékra lassult az éves szintű infláció az októberi 6,0 és a szeptemberi 6,6 százalék után. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak novemberben.

Az idén az első tizenegy hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a novemberi csökkenést részben az élelmiszerárak emelkedésének vártnál kisebb gyorsulása és részben az üzemanyagárak vártnál nagyobb zuhanása okozta, ami a decemberben is folytatódni látszik.Az elemző értékelése szerint a belső kereslet hiányát tükrözi az élelmiszerárak várttól elmaradó növekedése, mivel a termelők és a feldolgozók nem tudták áthárítani a takarmányköltségek meredek emelkedését. Az élelmiszerárak azonban továbbra is felfelé mutató kockázatokat jelenthetnek, amit a mezőgazdasági termelői árak szeptemberi 20,7 százalékra ugrása is jelez.

A TakarékBank elemzője arra számít, hogy decemberben az infláció hasonló szinten, 5,2-5,3 százalékon marad, így az idei átlagos infláció 5,7 százalékot mutathat. Decembertől tovább emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, ami az azt követő hónapokban jelenhet meg az árakban. Januárban és februárban ugyanakkor kiesik az idei áfaemelés hatása, továbbá 10 százalékkal csökken a gáz- és áram ára, így az infláció az év első felében 4-4,5 százalék közé mérséklődhet - fejtette ki.Hozzáfűzte, hogy a bázishatásokat ugyanakkor ellensúlyozzák a kormány egyes intézkedései, valamint egyes tömegközlekedési tarifák emelése.

Mivel a belső kereslet hiánya továbbra is az infláció csökkenése irányába hat, valamint a jövő év második felében feltehetően az idei élelmiszerár-robbanás hatása is kiesik a bázisból, az infláció további enyhülése várható, amit a jövő év közepétől bevezetésre kerülő elektronikus útdíj sem fékez érdemben. Jövő év decemberig így 3,7 százalékra csökkenhet az infláció.Suppan Gergely előrejelzése szerint az éves átlagos infláció az idei 5,7 százalék után jövőre 4,1 százalék lehet.

Az elemző úgy véli, hogy folytatódhat a kamatcsökkentési sorozat, decemberben 5,75 százalékra, majd a jövő év közepéig 5 százalékra csökken az alapkamat. Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary Zrt. elemzője szintén úgy vélekedett, hogy az üzemanyagárak radikális csökkenése áll a novemberi infláció lassulása mögött, illetve megemlítette a szolgáltatások árának vártnál kisebb növekedését is. Emellett a bázishatásokat emelte ki, nevezetesen azt, hogy tavaly novemberben jelentős jövedéki adóemelések voltak, és mivel ezek most kikerültek az éves árindexből, ez is hozzájárult az árindex csökkenéséhez.

Az elemző szerint az élelmiszerek a vártnak megfelelően drágultak, amit a gyenge mezőgazdasági idény magyaráz.Az Erste elemzője arra számít, hogy decemberben 5,3-5,4 százalékra gyorsul az infláció a novemberi 5,2 százalékról, az éves átlagos index pedig 5,7 százalék lesz 2012-ben.Jövőre viszont az éves átlagos inflációra vonatkozó 5 százalékos korábbi előrejelzését 4,4 százalékra csökkentette Árokszállási Zoltán, miután a kormány a múlt héten bejelentette a rezsiköltségek 10 százalékos csökkentését januártól.

Az elemző szerint a gáz, a villany és a távhő árának 10 százalékos csökkentésével kalkulálva ez akár fél százalékponttal nagyobb fogyasztói árindex csökkenést is eredményezhet jövőre. Megjegyezte, hogy a 4,4 százalékos jövő évi átlagos árindex-előrejelzés érdemben alacsonyabb a kormány által várt 5,2 százaléknál.
MTI