Bártfai-Mager: óvatos monetáris politikát kell folytatni

2012-12-11 15:52
Óvatos, prudens monetáris politikát kell folytatnia a jegybanknak az előttünk álló időszakban, és el kell kerülni, hogy a forint esetleg hirtelen és jelentősen gyengüljön - mondta Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja kedden a Napi Gazdaság című napilap konferenciáján, Budapesten.
Úgy vélte: a monetáris tanácsnak az infláció alakulását tekintve inkább a másodkörös hatásokra kell figyelnie, mint az elsőkörös kockázatokra, hatásokra, mert az utóbbiakra az egyszeri költségsokkok gyakorolnak inkább hatást. Ilyen például az adómértékek emelése vagy az élelmiszerárak alakulása, de a másodkörös hatások alakíthatják például a középtávú növekedési kilátásokat. Arról is szólt, hogy az eddigi kamatmérséklések nem befolyásolták a forint árfolyamának alakulását.Hozzátette: a magyar infláció alakulása az alapfolyamatokat tekintve nem annyival rosszabb a régió más országaiban tapasztalt pénzromlási trendeknél, mint az a közvélekedésben tapasztalható.

A konferencia kerekasztal-beszélgetésén szóba került a hazai bankrendszer helyzete is. Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: a tranzakciós illeték bevezetése eltérő üzletpolitikát eredményez az egyes bankok részéről, és ugyanígy eltérően reagálnak majd a lakossági ügyfelek, a kis- és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok. Vannak bankok, amelyek minden bizonnyal valamilyen szinten beszámítják majd díjpolitikájukba azt - tette hozzá.Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója tévedésnek nevezte, hogy a magyarországi hitelintézetek tőkét vontak volna ki az országból, sőt, tavaly a legnagyobb hazai hitelintézetek anyabankjai voltak a legjelentősebb magyarországi tőkebefektetők.
MTI