Újabb német gazdaságkutatók rontották növekedési előrejelzésüket

2012-12-11 17:39
A német jegybank (Bundesbank) elemzői után újabb német gazdaságkutató intézetek rontották a német gazdaság növekedésére adott előrejelzésüket, a szakértők így 0,5 százalék körüli GDP-bővülésre számítanak 2013-ban, szemben a korábbi, átlagosan 1 százalék feletti bővülést jelző prognózisokkal.
Az esseni központú rajna-vesztfáliai gazdaságkutató intézet (RWI) kedden kiadott előrejelzése szerint a német hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 0,7 százalékkal bővül, jövőre pedig 0,3 százalékkal növekedhet 2012-höz képest. Az intézet a legutóbbi, őszi prognózisában 2012-re még 0,8 százalékos, 2013-ra pedig 1 százalékos német GDP-növekedést jelzett, a módosítást pedig az euróövezeti válsággal és a világgazdasági konjunktúra lassulásával, illetve a beruházások várható visszaesésével indokolta.

A hamburgi világgazdasági kutatóintézet (HWWI) a nyári elemzésében arról írt, hogy az euróövezeti válság lassíthatja a német gazdaság fejlődését, a kedden megjelent új előrejelzésben viszont már úgy vélték, "az euróövezeti recesszió megfertőzi a német konjunktúrát". Az intézet szerint a GDP az idei utolsó negyedévben csökkenhet, de a visszaesés várhatóan átmeneti lesz. A német gazdaság elkerüli a recessziót, ugyanakkor 2013 elején minimális gazdasági növekedés várható és ezért az év egészét tekintve csupán 0,5 százalékos GDP-bővülés lehet, az idei 0,8 százalék után.

A HWWI a júniusi prognózisában még 2012-re 1 százalékos, 2013-ra 1,5 százalékos gazdasági növekedést jelzett. A Bundesbank az előző héten csökkentette a német gazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését. A jegybanki elemzők szerint az idén a korábban jelzett 1 százalék helyett 0,7 százalékos, 2013-ban 1,6 százalék helyett 0,4 százalékos növekedés várható. A német gazdaság szerkezete azonban erős, a konjunktúra gyengülését így nagy elbocsátások nélkül vészelheti át. Amennyiben az euróövezeti bank- és adósságválság nem mélyül tovább, a befektetők és fogyasztók bizonytalansága pedig enyhül, akkor 2014-ben jóval nagyobb mértékű, 1,9 százalékos növekedés lehet a német gazdaságban - tette hozzá Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke a félévente frissített előrejelzés új változatát ismertetve.A német kormány egyelőre nem változtatott várakozásán, arra számít, hogy az idén 0,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal nő a GDP.
MTI