BIBCA: Budapest legyen több cég regionális központja

2012-12-11 19:07
A Budapest Nemzetközi Üzleti Központ Szövetség (Budapest International Business Center Association - BIBCA) létrehozta a Budapest Nemzetközi Üzleti Központ Fejlesztési Programot, amelynek célja, hogy több nemzetközi cég hozza Budapestre regionális központját - közölte a BIBCA kedden az MTI-vel.
Megalakult a program szervezőbizottsága, amelynek tagjai között szerepel Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, továbbá néhány nagy cég, mint például a Generali Biztosító és a KBC Global Services első embere is. A BIBCA jövő februárban konferenciát szervez, amelyen felmérik a jelenlegi helyzetet, és elemzik azt is, hogy miként tarthatná meg Budapest a regionális üzleti központok telepítésében elért szerepét. A közlemény szerint a legutóbbi, 2001-es felmérésben Budapest az első helyet szerezte meg, a nemzetközi cégek 44 százalékának volt itt regionális központja, a második helyen Bécs állt 24 százalékkal.A Generali számos olyan vállalatot szolgál ki, amelynek Budapest a regionális központja, és maga is fontos szerepet tölt be a Generali csoport régiós tevékenységében - áll a biztosító MTI-hez eljuttatott közleményében, igazolva azt, hogy miért csatlakozott a kezdeményezéshez.A Generali szakembergárdája jól ismeri a helyi kockázati tényezőket, a magyar piac speciális jellemzőit, ezért megfelelően tudják segíteni a nemzetközi vállalatok üzleti céljaik megvalósítását - áll a közleményben.
MTI