Idén 41 milliárd forint frekvenciadíj folyt be

2012-12-12 08:42
Az idei frekvenciapályázaton a Vodafone Magyarország, a Magyar Telekom és a Telenor Magyarország 31 milliárd forintot fizetett a frekvenciáért, míg a negyedik, állami MPVI Mobil Zrt. tízmilliárd forintot - írja a Napi Gazdaság szerdán.
A költségvetési törvényben szereplő szám alapján a kormányzat egy újabb tender esetén is hasonló összegre számít, szakértők azonban ezt nem osztják, hisz egy újabb eljárásban a cégek már ismerik egymás taktikáját, így a pénz akár kevesebb is lehet annál, mint amennyit az idén fizettek a frekvenciáért. Az összeget egyébként mindegyik társaság lerótta, vagyis az a büdzsét szaporítja már ma is.A Napi Gazdaság kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium elmondta, a 2012-ben zajlott frekvenciahasznosítási pályázat lezárása a bírósági döntés jogerőre emelkedésére vár. A bíróság döntése vagy az idei pályázat megsemmisítéséhez - ezáltal 2013-ban új pályázat kiírásához -, vagy esetleg a mostani pályázat kedvező lezárásához vezethet.
MTI