Domokos László: túlköltekezéssel nem javíthatja a növekedés feltételeit az állam

2012-12-12 14:08
Nincs mód arra, hogy az állam újabb túlköltekezési hullámmal javítsa a gazdasági növekedés feltételeit; a hatékonyság növelése teszi lehetővé az erőforrások szűküléséhez való alkalmazkodást - írja Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Pénzügyi Szemle Online-on megjelent cikkében.
A túlköltekezés nem vezet automatikusan a növekedés gyorsulásához, viszont fokozza az állam eladósodottságát, azaz súlyos terheket rak a gazdaságra. Ilyen módon lassítja a gazdasági növekedést és rontja az ország versenyképességét - hívja fel a figyelmet a cikkben az ÁSZ elnöke, egyben a Költségvetési Tanács tagja. Domokos László úgy fogalmaz: a gazdasági növekedés lelassulásán kesergők éppen azt felejtik el, hogy most ebben a második fázisban van az ország, amikor fizetni kell a korábbi túlköltekezés árát.Az államháztartás központi alrendszerének adóssága 2006 januárjától 2011 végéig 64,2 százalékkal nőtt. Az államadósság csökkentése elsődleges gazdaságpolitikai prioritássá vált, hiszen e nélkül az ország nem kerülheti el az adósságspirált. A költségvetési hiányt 3 százalék alatt kell tartani, miközben az államadósság finanszírozásával kapcsolatos kiadások a GDP 4 százalékát teszik ki. A költségvetési költekezés tehát nem lesz a gazdasági növekedés motorja, és komolyan tenni kell azért, hogy a költségvetési szigor ne legyen a gazdaság fékje sem - mutat rá az ÁSZ elnöke.

Domokos László kiemeli: a költségvetés mennyiségi jellemzői helyett a közpénzügyek minőségi jellemzőit kell előtérbe helyezni, az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot, a rugalmasságot, az eredményességet és a hatékonyságot. Ha a költségvetés nem tud sokat költeni, akkor legalább jól, azaz eredményesen és hatékonyan költsön - fogalmaz.A 2011. évi zárszámadás kapcsán az ÁSZ megállapította, hogy a kormány kézben tartotta a költségvetést. Ebben az évben félévkor és háromnegyed évkor is azt állapították meg, hogy a hiány a GDP 3 százaléka alatt tartható, ha az évközi kiigazító intézkedéseket a kormány maradéktalanul végrehajtja és az országvédelmi alapot nem használja fel. Van javulás a költségvetési szervek szintjén is - ismerteti az ÁSZ elnöke.Kiemeli ugyanakkor azt is, hogy ezeket az eredményeket csak nagy erőfeszítések árán lehetett elérni, a kormány többször kényszerült zárolásokra, illetve a költségvetési törvény módosítására. Mindez nagyfokú bizonytalanságot, tervszerűtlenséget vitt a költségvetési gazdálkodásba.Domokos László szerint a költségvetési gazdálkodás megfelelő tartalékok képzésével lehet egyszerre rugalmas és kiszámítható.

A 2012. évi költségvetésben 520 milliárd forint tartalék állt rendelkezésre, ami jelentősen megkönnyítette az alkalmazkodást. A 2013. évi költségvetési törvény tervezetében nem volt ekkora tartalék. A Költségvetési Tanács javaslata alapján emelte meg a kormány 50 milliárd forinttal az országvédelmi alap eredetileg 50 milliárd forintos előirányzatát. Magasabb tartalék esetén könnyebb lett volna az Európai Bizottság elvárásait teljesíteni - fogalmaz az ÁSZ elnöke.Domokos László kifejti: szükség lenne minden költségvetési fejezetben legalább a főösszeg 2 százalékának megfelelő tartalékra. Így az évközi kiigazításokat a tartalékok terhére lehetne végrehajtani, és ha kedvezően alakul a helyzet, a tartalékok terhére akár növelni is lehetne a kiadásokat.Az ÁSZ elnöke kitér arra is: megtakarítást valójában nem az előirányzatok mérséklésével lehet elérni, hanem hatékonyabb gazdálkodással.
MTI