Az első nehézség abban keresendő, hogy a Sanofi több innovatív termékének szabadalmi védettsége járt le az elmúlt időszakban, helyükbe rögvest olcsóbb, utángyártott generikus gyógyszerek kerültek, jelentősen csökkentve a vállalat árbevételét. További nehézség éppen a cég előnyéből adódott, miszerint ma Magyarországon a Sanofi rendelkezik a legszélesebb gyógyszerportfólióval. Ez amellett, hogy büszkeségre adhat okot, azt is jelenti, hogy a vállalatot minden irányból érte pofon. „Például a spanyol modell bevezetése az innovatív portfóliónkat érintette érzékenyen, a vaklicit bevezetése pedig a generikus oldalra jelentett komoly csapást” – emelte ki Rózsa.

Az intézkedéseknek az iránya, miszerint a gyógyszerkasszát illetően megtakarítást érjünk el, üdvözlendő, azonban az alkalmazott eszközök egy része káros volt a nemzetgazdasághoz jelentősen hozzájáruló gyógyszergyártó cégek számára.

A vaklicit során például sokszor távol-keleti cégek kétes minőségű termékeit preferálták a hazai gyártók minőségi és megbízható készítményeivel szemben. Mind az új, innovatív, mind a generikus termékeket érintő megszorításnak közös tulajdonsága, hogy gyengíti mindazt, amit 2012 elején megfogalmaztunk, nevezetesen, hogy a kiszámíthatóság növekedjen.

„Azt gondolom, hogy a hazai egészségügyi mutatók negligálása és az egészségügynek kizárólag a fiskális szempontok szerinti működtetése egy olyan zsákutca, amelyből kijönni évtizedek munkája szükséges, így jobb lenne nem továbbhaladni” – hangsúlyozta az igazgató.

Ma Magyarországon az egészségben eltöltött évek tekintetében tragikus a helyzet. Az OECD statisztikája szerint hazánkban egy férfi átlagosan kevesebb mint 54 évet tölt el egészségben, tehát közel egy évtizedig valamilyen betegség hátráltatja abban, hogy nyugdíjas koráig aktívan tudjon a hazai gazdasághoz hozzájárulni, nem beszélve arról, hogy ezzel a család többi tagjának is megnehezíti a mindennapjait. Ha megnézzük, hogy mely országok vezetik a rangsort a születéskor várható élettartam tekintetében, akkor azt láthatjuk, hogy a törpeállamokon kívül általában olyan nemzetek találhatók az élmezőnyben, ahol az egészségügyre fordított GDP-arányos közkiadás relatíve magas, mint például Franciaországban vagy Ausztriában, vagy pedig alacsonyabb GDP-arányos költés jellemző, de az eleve nagyobb GDP okán az egy főre eső egészségügyi kiadások mégis magasak.



Ez a helyzet például Szingapúrban vagy Izraelben. Ennek alapján az egészségügyi ráfordítások egyértelműen befolyásolják életünk hosszát és minőségét. Talán ez nem túl meglepő. Ahogy az sem, hogy a magasabb egy főre jutó GDP-jű országoknak sokkal jobbak az egészségügyi mutatóik. Nagyobb gazdagság, jobb egészség. De az egészség önmagában is gazdaságélénkítő tényező, hosszú távú, de biztosan megtérülő befektetés.

Egyrészt növeli a produktivitást, egy jobb egészségi állapotban lévő dolgozó többet tud termelni, másrészt kevesebbet tölt betegségben, munkától távol. Ráadásul a beteg embert sokszor a dolgozó családtagoknak kell ápolni, és ez többszörös munkakiesést okozhat. A kevesebb betegségben eltöltött idő különösen kisgyermekkorban növeli a kognitív gondolkodás fejlődését, ez a jobb tanulási képességhez járul hozzá. Az egészséges felnőtt többet tud megtakarítani, ez pedig a befektetések útján szintén élénkíti a gazdaságot. Természetesen a vállalatok is szívesebben fektetnek olyan országokba, ahol az egészséges, produktív munkavállalók aránya magasabb. Ha pedig prevencióról vagy korán, időben kezelt betegségekről beszélünk, mint például a korai inzulinkezelés a cukorbetegség esetén, akkor rengeteget takaríthat meg az állam a szövődmények elkerülése révén, csökkenő kórházban töltött napok mellett, amelyek tetemes részt visznek el az egészségügyi kasszából. A megtakarítást pedig vissza lehet forgatni az egészségügybe. Egyszerűnek látszik a képlet, mégis hazánk egyre kevesebbet költ az egészségügyre, jelentősen elmaradva az OECD-országok átlagától.

A Syreon Kutatóintézet 2012 júliusában megjelent tanulmányából végre teljesen objektív képet kaphattunk a járóbeteg-gyógyszerkassza GDP-arányos nagyságáról – mondta Rózsa Iván. Az idei évben ez 0,7 százalék, ami messze elmarad az OECD-országok 1 százalékos elvárt minimumszintjétől, és sajnos ez az alacsony szint összességében is elmondható az egészségügyre fordított GDP-arányos közkiadásokról is, amelyek 5 százalék alatt maradnak.

Ebből következik, hogy a gyógyszerkassza további kurtítása nemhogy szükségtelen, hanem komoly népegészségügyi következményekkel járna. A kommunikációs igazgató azt reméli, beigazolódik a hír, hogy a korábban tervezett 158 milliárd helyett valóban 200 milliárd feletti lesz a jövő évi gyógyszerkassza. Úgy látja, hogy még ez az összeg is kevés, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy több mint 20 olyan készítmény vár a finanszírozó által befogadásra, amely jelentősen befolyásolhatja a magyar betegek életminőségét, sőt, némely készítmény egyenesen életmentő, és jelenleg anyagi korlátok nem teszik lehetővé a hozzáférést.

„A gyógyszeripar jelentős mértékben járul hozzá a hazai lakosság egészségi állapotának javításához, és akármilyen is a gyógyszeripar megítélése, érdemei vitathatatlanok. Most nem a gazdasági aspektusra gondolok (bár ez az az iparág, amely a Századvég tanulmánya szerint Magyarországon 4,7 százalékkal járul hozzá a teljes nemzetgazdasági hozzáadott értékhez, és ugyanez az iparág foglalkoztat 15 000 főt), hanem azokra a tényekre, hogy ezen iparág készítményeinek köszönhetően korábban legyőzhetetlennek hitt betegségek lettek legyőzhetők, százezrek életminősége javult krónikus betegségük idején, és például egy influenzajárványtól sem kell rettegni, mint azt tettük egy évszázada. 

A gyógyszeripar mára az egészségipar legfőbb pillére, nélküle nincs egészséges nemzet, és mint láthattuk, anélkül nincs gazdasági haladás. Márpedig IMF ide vagy oda, amennyiben nem lesz egészséges társadalmunk, akkor a gazdasági mutatókat sem tudjuk pozitívan megváltoztatni, és minél később kezdünk neki, annál fájdalmasabb lesz” – fogalmazott Rózsa Iván.