Hónapok óta emelkedik a gabona ára

2012-12-13 09:11
Októberben a mezőgazdasági termelői árak 24,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi szint fölé, miután a növényi termékek termelői ára 33,1, az állati termékeké 9,6 százalékkal nőttek.
Elszabadultak a zöldségárak
A gabonafélék ára októberben tovább emelkedett a szeptemberi 29,8 százalékos emelkedés után, s 38,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, amiben a tavalyi bázisnak is szerepe lehetett, amikor jelentősen lelassult az áremelkedés üteme. Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 14,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a növényi termékek 15,4, az állati termékek 12,1 százalékkal drágultak. A búza ára átlagosan 66 400 forint volt tonnánként, ami az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos növekedést mutat. A gyenge termésmennyiség mellett a kukorica 58 300 forintba került tonnánként, ami megközelítőleg 5 százalékkal alacsonyabb, mint szeptemberben.

Ebben az évben a dömpingértékesítés október folyamán befejeződött a nagyobb mennyiségek piacra kerülése mérsékelte az árakat, így ennek a hónapnak meghatározó szerepe van az éves átlagárak alakulására is. A KSH adatai szerint a zöldségfélék termelői ára októberben 33,5, a gyümölcsöké pedig 18,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A gyümölcsök között az alma és a szőlő értékesítése jelentős ebben az időszakban. A burgonya termelői ára októberben 47,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az első félévben még olcsóbb volt, mint tavaly.

Tojás ára 37 százalékkal drágult

A tájékoztatás szerint a vágóállatok termelői ára 10,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés felvásárlási ára továbbra is 400 forint felett volt kilogrammonként, ami 21,1 százalékkal magasabb, mint az előző évi októberi árszint. A vágóbaromfi ára ugyanezen időszak alatt 9,4 százalékkal növekedett. A vágómarha ára a tavalyi jelentős emelkedés után az előző hónaphoz viszonyítva viszont 12 százalékkal csökkent és 20,3 százalékkal az egy évvel korábbi szintje alá esett.

Az idei év tizedik hónapjában az állati termékek ára 7,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tej ára 1,1 százalékkal csökkent, a tojásé pedig 37,7 százalékkal növekedett. A január-októberi időszakban összességében a gabonafélék ára 16,1 százalékkal, az olajos növényeké 16,7 százalékkal növekedett a múlt év azonos időszakához képest. A friss zöldségfélék és a gyümölcsök árai 22,3, illetve 10,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A burgonya ára átlagosan 15,9 százalékkal maradt az előző évi szint alatt, amit elsősorban az első féléves készletértékesítés okozott. Az élő állatok és állati termékek ára - a tavalyi 14,4 százalékos növekedés után - az idén további 12,1 százalékos emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, amely főképpen a 42,3 százalékkal magasabb tojásár következménye - tartalmazza a KSH összegzése.
MTI