A hitelpiac további szűkülése várható a KPMG felmérése szerint

2012-12-13 17:24
Továbbra is visszaeső hitelezést vetít előre a KPMG vállalathitelezési hangulatindexe, amelynek értéke a tavaszihoz képest ugyanakkor némileg javult, főleg annak köszönhetően, hogy a bankok hitelezési hajlandósága egyes hiteltípusoknál növekedett.
A már negyedik alkalommal számított vállalathitelezési hangulatindex értéke 2012 őszén a felmérésben részt vevő nyolc meghatározó bank véleménye alapján -0,3 lett a -10-től +10-ig terjedő skálán, ez a hitelpiac további szűkülését vetíti előre - ismerteti a felmérés eredményét a KPMG.

Az index ugyan némileg kedvezőbb, mint a 2012 tavaszán mért -0,7-es érték, de a borús hazai gazdasági kilátások, valamint a bankokat újabb terhekkel sújtó szabályozói környezet továbbra sem kedvez a hitelezési aktivitás fellendülésének, a 2011 nyarán mért +1,45-ös és a tavaly év végi +0,1-es értékhez képest még mindig jelentős a lemaradás. A bankok hitelezési hajlandósága három hiteltípus esetében és összességében is javult.

A KPMG kérdésére a korábbinál több vezető tartotta bankját nyitottnak, de legalábbis kevésbé elzárkózónak a működési, a beruházási és az M&A hitelezés terén, miközben az ingatlanhitelezési hajlandóság újabb mélypontra zuhant. Mindez a hitelezési feltételek megítélésében is tetten érhető, de az elmúlt időszakban jelentős szigorítást végrehajtó bankok már nem számítanak változásra a fedezeti követelmények és a monitoringtevékenység tekintetében, és a többség szerint nem emelkednek a kamatfelárak sem. Az egyes iparágak közül továbbra is a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a legattraktívabb hitelezési célpont, de szorosan ott van a nyomukban a termelőipar.

Mindkét szektor 4,5 pont körüli értéket ért el az 1-től 5-ig terjedő skálán, az utánuk következő kereskedelem jócskán lemaradt a maga 3,8 pontjával. Az átlagosnál vonzóbbnak ítélt szektorok közül a kereskedelem, valamint a szállítmányozás és logisztika megítélése javult. A hálózatos iparágak megítélése (telekom-, villamosenergia-, gáz-, hő- és vízszolgáltatók) viszont romlott, feltehetően a szektort sújtó adók miatt. Az átlagosnál kevésbé vonzónak tartott iparágak köre, valamint sorrendje nem változott, ugyanakkor ezen iparágak legtöbbje kissé javítani tudott eredményein.

Kivételt jelent ez alól a sor végén található ingatlanszektor (1,3 pont), amelyet a válaszadók háromnegyede a legrosszabb kategóriába sorolt. A KPMG felmérése szerint a hazai bankok lényegesen pesszimistábbak a jövő évi gazdasági kilátásokat illetően, mint a kormány. A nyolc megkérdezett bankból hat a GDP 1 és 3 százalék közötti visszaesésére számít 2013-ra, azaz lényegesen pesszimistább a kormányzat jelenlegi 0,9 százalékos növekedési várakozásánál, de a fennmaradó kettő is legfeljebb stagnálást, azaz -1 és +1 százalék közötti GDP-változást vár. A bankoknál kicsit optimistábbak a megkérdezett cégek. A legtöbben itt is a bruttó hazai termék 1-3 százalékos visszaesését tartják valószínűnek, és negyedük itt is stagnálásra számít, de közel 17 százalékuk növekedést vár a következő évtől.

A vállalatok finanszírozási gyakorlatának és szándékainak vizsgálata alapján a KPMG arra jutott, hogy bár a cégek finanszírozási eszköztára széles, továbbra is a banki hiteltermékek a legjellemzőbbek a mérlegük forrásoldalán: több mint kétharmaduk rendelkezik beruházási célú hitellel/garanciával, és közel 60 százalék mondhatja el magáról, hogy igénybe vesz működési célú hitelt. "A vállalatok leginkább azt veszik rossz néven a bankoktól, hogy bár jellemzően rendelkeznek iparági ismeretekkel, és megértik a társaság vezetőségének elképzeléseit, a fedezetekre vonatkozó követelményeik nem, vagy nehezen teljesíthetőek, és nem elég kockázatvállalóak" - idézi a közlemény Palotai Zsoltot, a KPMG felmérésért felelős igazgatóját, aki hozzáfűzte, hogy a felmérés alapján megkérdőjelezhető az a sokszor hangoztatott állítás, hogy a vállalatok pénzügyi nehézségei esetén a bankok elzárkóznak az együttműködéstől.
MTI