A kezdetben sokak számára tündérmesének tűnő tömegmegmozdulásokból mára olyan országok valósága maradt, amelyekben még mindig nincs megbízhatóan működő kormány, illetve lefektetett alaptörvények. A régi rend megváltoztatása még mindig várat magára. „Egy állam nélküli társadalom vagyunk" - panaszolta Mahmoud Jibril, líbiai miniszter. „Az elmúlt 42 évben Kadafi jelentette az államot. Az ő halálával az állam is meghalt."

Egyiptomban az Arab Tavasz második szakasza még az előzőnél is zavarosabbnak tűnik. Annak ellenére, hogy elméletben már demokratikus az uralkodó rendszer, a frakciók még mindig félnek egymástól. Bizalmatlanságra épülő demokrácia alakult ki az országban.

Szekuláris és liberális aktivisták attól tartanak, hogy a két vallásos párt, akik a parlamenti helyek több mint 70 százalékát birtokolják, egy iszlám államot kísérelnek meg létrehozni. Mindezek tetejébe - ironikus módon - még az iszlám pártok sem képesek egyetértésben döntéseket hozni: a Testvériség az ultrakonzervatív Salafikat elmaradottnak és naivnak bélyegezi, míg az utóbbiak a Testvériséget az iszlám törvények felrúgásával vádolják. A régió számos országában hasonló jelenségek figyelhetőek meg a politikában. A politikába újult lelkesedéssel visszatérő Salafik a korai muszlim életstílust szeretnék visszaállítani, ami nem utolsó sorban az Al-Kaida alapvető dogmája is.

Az éppen átalakuló közel-keleti országok közül talán Líbia érdemel több említést. Az ország figyelemre méltó erőforrásokkal rendelkezik és az olajtermelés már körülbelül az eredeti szint 90 százalékára állt vissza. A fővárosban, Tripoliban, októberben 6 napig nem volt ivóvízellátás, mert a vezetékek javítását nem sikerült megoldani. A forradalom kivitelezésével kapcsolatos eltérő nézetek ütközése csak súlyosbította az átalakulás okozta traumát. Az elmúlt hónapokban a Hadi Bizottság több mint 240 000 új jelentkezőt regisztrált, akik közül minden erejükkel igyekeznek kiszűrni, hogy kik a forradalom igazi hívei. Sokan közülük még mindig Kadafi hívei és hazugsággal igyekeznek bekerülni a milíciákba. „Minden gyerekre, férfira és nőre fejenként 4 fegyver jut Líbiában", állítja Mustafa Abushagur, volt líbiai miniszter.

Líbia azonban még korán sincs elveszve. A forradalom első évfordulóján fiatal utcai művészek festették le vízióikat egy új Líbiáról. Abban az országban, amiről régóta mindenkinek csak az extremizmus és agresszió jut eszébe, most az utcákon és a falakon az igazságot szimbolizáló mérlegek és fehér galambok hirdetik a béke utáni, egyre égetőbb vágyat.

Robin Wright az amerikai Institute of Peace és a Woodrow Wilson Center munkatársa. Az elmúlt években számos alkalommal ellátogatott a térségbe a társadalom átalakulását vizsgálva, beszámolóját saját tapasztalatai alapján készítette.