Vizi E. Szilveszter (76) Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi és a Tudományos Ismeretterjesztô Társulat jelenlegi elnöke.

VIZI E. SZILVESZTER: A fenntarthatóság mágiája
„Európa mindig is a természettudományok szülőhelye volt, az utóbbi évtizedekben azonban az Egyesült Államok megelőzte. Ennek egyik oka, hogy nem sikerült teljesíteni azt a vállalást, amelyet az unió Lisszabonban 2000-ben elhatározott, nevezetesen, hogy Észak-Amerika, Távol-Kelet és Európa közül innováció szempontjából kontinensünk az első legyen. Jelenleg a 2000-ben előirányzott 3 helyett mindössze a GDP 1,9 százalékát költi az EU kutatás-fejlesztésre, a versenytársaknál e mutató az 5 százalékhoz közelít. Európa tehát nem tudott megfelelni annak a kihívásnak, amelyet a 21. század támaszt: míg száz éve az anyagi tőke oda vándorolt, ahol nyersanyag volt, addig ma a célpontot a szellemi tőkével rendelkező régiók jelentik. A forráshiány azonban csak egy a lemaradás okai közül. Legalább ilyen gond, hogy Európában is megjelent a teljesítmény és az érte járó haszon, profit függetlenedése.

Ez pedig már erkölcsi kérdés. Úgy vélem, a teljesítmény és a profit azért szakadt el egymástól, mert a számítások során, üzleti tervezéskor mindent a fenntartható fejlődés jelszavának rendeltek alá. Úgy kalkuláltak, hogy mindig többet, nagyobb számot tudjanak kimutatni. A mennyiség ily módon a minőség rovására ment. Nem tudatosan, de így alakult. Hazánk szellemi tőkében gazdag, ezért van esélye a fölzárkózásra. Ehhez azonban ki kell menekülnünk az adósságcsapdából, és vissza kell állítani a valódi teljesítményért járó elismerés gyakorlatát. Ha ugyanis az utóbbi feltétel nem teljesül, az aláássa a bizalmat egymás és az intézmények iránt. Márpedig a társadalmi tőke szerepe rendkívül fontos: a bizalom megléte esetén sanyarú körülmények között is képes egy ország lakossága csodát művelni.”

HELLER ÁGNES (83) Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Számos külföldi egyetem oktatója volt, jelenleg professor emeritusként az ELTE esztétika tanszé

HELLER ÁGNES: Európa-múzeum
„Európának nem erős a frusztrációtoleranciája. Az Egyesült Államokban is válság van, a munkanélküliség nem csökken, az állampolgárok mégis hisznek a demokráciában. Kontinensünkön ezzel szemben krízis idején az emberek jellemzően mindig elfordultak a köztársasági eszmétől, és vezért kerestek. Az utolsó ötven évben azonban Nyugat-Európában béke volt, s az újraelosztás mértéke lehetővé tette, hogy ne nyíljon a jövedelemolló. Egy ilyen időszak után remélhetőleg meg lehet őrizni a demokratikus intézményeket s magát az uniót is. Remélem, hogy éppen a diktatúrák tapasztalatai döbbentik rá a spanyol vagy görög lakosságot arra, hogy noha egy ideig még baj lesz, túlélik. Divatos most azt mondani, hogy válságban van az európai kultúra is. Ezt én még korai megfogalmazásnak tartom. Gazdasági problémák vannak, amelyek társadalmi gondokkal, jellemzően elszegényedéssel járnak – miközben egyes rétegek meggazdagszanak. Az e felett érzett felháborodásnak van erkölcsi alapja, ám ez gyorsan elvész abban az esetben, ha a fajelméleti vagy a külföldiekkel szemben elutasító álláspontok tömegtámogatást kapnak. Ily módon az erkölcs maga kérdőjeleződik meg.

Európa hatalma megmaradhat annak dacára, hogy gazdasági értelemben nem tud majd versenyezni sem az Egyesült Államokkal, sem néhány ázsiai országgal. Ám ettől kulturális értelemben még lehet nagyhatalom! Elképzelhető, hogy kontinensünk a jövőben múzeummá válik, amelyet történelméért, szépségéért, egyedi, magas kultúrájáért látogatnak. Ez azért nem katasztrófa.  Szellemi kultúra szempontjából Kelet-Európát sem szabad lebecsülni annak ellenére, hogy demokratikus tapasztalatok terén nagyon rosszul állunk – különösen Magyarország. Itthon ráadásul nem belső harc következtében ment végbe a rendszerváltás: az embereknek nem volt meg az az érzésük, hogy ők hozták létre ezt a szabadságot, így annak kevés becsülete van a társadalomban. Ám Magyarország immár az unió tagja, így sokakban felsejlik, hogy meg kellene változtatni ezt a történelmi attitűdöt. Mindig újra lehet kezdeni.”

GELSEY VILMOS (WILLIAM DE GELSEY) (91) Magyar születésû brit közgazdász, bankár. A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyártó cég igazgatóságának elnöke, az UniCredit Bank tanácsadója

GELSEY VILMOS (WILLIAM DE GELSEY): A füst a lényeg!
„Az uniónak jelenleg sok nehézséggel kell szembenéznie; ennek fő oka, hogy nincs igazán gazdája az eurónak, márpedig ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az valóban közös pénzzé válhasson. Évtizedek óta Angliában élő, angol állampolgárként azt tapasztalom, hogy a szigetország lakosságának nyolcvan százaléka más úton akar haladni, mint amerre az európai integráció tart. Nagy-Britannia támogatja a gazdasági és üzleti együttműködést, ám politikai közösséget nem szeretnének, mert nem hisznek egy olyan szerveződésben, amelyet nem az azt alkotó népek szavazatai irányítanak. Az EU politikája jelenleg egyetlen szóval jellemezhető, ez a kontroll. S miközben minden erővel a szabályozásra és az ellenőrzésre koncentráltak, az unió lemaradt a versenyben. Ennek egyik oka, hogy nem dolgoznak eleget az emberek. Franciaországban ma is 35 órás egy munkahét, ez fenntarthatatlan állapot. Ami Görögországot illeti, nem lehet egy országot kölcsönökből újjáépíteni úgy, hogy közben nyilvánvaló: sosem lesz képes azokat kifizetni.

Úgy vélem, Nagy-Britannia az EU-nak csak abban az esetben marad tagja, ha – akaratának megfelelően – a törvényhozás visszakerül nemzetállami szintre. Amennyiben ez teljesül, az meglátásom szerint szülőhazám számára is kedvező helyzetet teremt.  Ami Magyarországot illeti, véleményem szerint sokkal többet kellene tenni a befektetők megnyeréséért. A legfontosabb exportcikknek ma is a mezőgazdasági termékeket tartom: a magyar búza például igen keresett a világpiacon. Kitörési pont egyértelműen az export lehet, a Mercedes vagy az Audi sikertörténeteiből sokkal több kellene. Meggyőződésem szerint az országnak az segítene, ha minél több külföldi beruházó építene itt gyárakat. Nem azt kell nézni, hogy milyen nemzetiségű a vállalat, amely beruház, csak az számít, hogy munkahelyeket teremt, exportbevételt generál – az a lényeg, hogy Magyarországon szálljon fel a füst az új gyárak kéményeiből.”

JÓKAI ANNA (80) Kossuth-díjas magyar íróés költônô, az írószövetség egykori elnöke, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja

JÓKAI ANNA: Messzelátóval dolgozni
„Az Európai Unió eltért attól, amire egykor vállalkozott. Kontinensünknek szintézist kellett volna teremtenie a világ minden tája között. Nem lett volna szabad a déli félteke szenvedését részvét és kritika nélkül fogadnia, figyelni kellett volna arra, hogy a keleti köldöknézegető mentalitás ne szűrődjön be, hogy a nyugati mókuskerék állandó mozgását óvatosabban kezeljék, és arra is, hogy az északi félteke okos hidegsége ne hatoljon be Európa szívébe.  Kontinensünk kezdi elveszíteni azt a szerepét, hogy iránytű legyen az emberiség fejlődésében abban a korban, amely tele van nyomorúsággal és tájékozatlansággal a világ és az ember célját illetően. Egyetértek az unió egyik alapító atyjának, Robert Schumannak a gondolatával: „Az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Kereszténység alatt én nem dogmákat értek, hanem azt a lelkületet, amely képes a szegényekért áldozatot vállalni, nagyvonalú abban, hogy elismeri: minden nemzetnek más és más arculata lehet.

Európa szellemi krízisben van, s ez gazdasági válságban csapódik le. Ha az EU nem tud megújulni a szó szellemi értelmében, akkor más, erősebb organizációk jelentéktelenné teszik a szerepét. Egyszerre két folyamat zajlik a világban. Egyrészt a felhígulás: az írástudó elárulja azt a feladatát, amelyhez a tehetségét kapta. Másrészt a felelősséggel gondolkodók egyre komolyabban igyekeznek szellemi kérdésekbe beleszólni. Minden kocsivezetőnek, aki a bakon ül, szüksége van arra az emberre, aki mögötte távolbalátóval figyeli az utat, és ha kell, figyelmeztet a kátyúkra. Az eltökélt művészek ilyen messzelátóval dolgoznak. Elsősorban nekik kell a jövőben szót adni. Ha helyesen gondolkodunk a világról és az emberről, akkor a gazdasági életünk is szervezettebb, egyszerűbb lesz. Ma sokan joggal gondolják azt, hogy kontinensünk sorsát a pénz irányítja. Ha Európa el tudja oszlatni ezt a látszatot, akkor biztos vagyok abban, hogy lesz jövője.”

SZINETÁR MIKLÓS (80) Színházi, opera-, tévé- és filmrendezô, a Magyar Állami Operaház korábbi fôigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. Kossuth-díjas és kétszeres J�

SZINETÁR MIKLÓS: Hiszek a százalékokban
„Bízom abban, hogy az unió túléli a válságot: élvezem, hogy nincsenek határok, hogy a fiatalok bármely országban elhelyezkedhetnek, hogy a külföldön kapható áruk itthon is elérhetők. A recesszió nyomán azonban az élet minden területén, így a kultúrában is, a spórolás dívik. Ez önmagában persze nem baj; a történelem során többször bebizonyosodott, hogy amikor a kultúra szorítóba kerül, abból kitűnő dolgok is születhetnek. Összességében azonban vitathatatlan, hogy a spórolás nem tesz jót. Miközben a tokiói operaház rendkívül jó pénzügyi háttérrel működik, és Kínában is egyre többet költenek kultúrára – igaz, ott ezzel a rezsim presztízsét is támogatják –, a művelődésre fordítandó pénz Európa-szerte egyre fogy. Meggyőződésem, hogy ha az EU valamiképpen beleszólna a nemzeti kultúrpolitikába, az kifejezetten káros lenne, ám a kultúrafinanszírozás terén vállalhatna irányító szerepet.

Hiszek például a százalékokban. Szívesen fogadnék olyan rendelkezést, amely meghatározza, hogy a nemzetgazdaságok az éves összjövedelmüknek egy meghatározott százalékát kötelesek kultúrára vagy oktatásra fordítani. Mindenben, ami ipar, technológia, politikum, a nemzetköziség híve vagyok, a licenckultúrát ellenben nagyon nem szeretem. Borzasztó lenne, ha a színház világába is betörne a televíziózásban már látható trend, és mondjuk egy másodosztályú német teátrum stílusát, manírjait veszik át a hazaiak. Ami a színház jövőjét illeti, mindinkább elgondolkodtató az, hogy jellemzően a magánéleti kérdésekkel foglalkozó darabok alkotják a repertoárokat.  A közszolgálatiság felértékelődhetne a közeljövőben itthon is. Van ugyanis Magyarországon egy jelentős, 2-3 milliós réteg, amely igényelné vagy elfogadná a kultúrát – és itt most nem belterjes, értelmiségi vájt fülűeknek szóló műsorokra gondolok. Három évig tagja voltam a monte-carlói tévéfesztivál előválogató zsűrijének, rengeteg közszolgálati tévéfilmet láttam. El voltam ragadtatva a kínálattól. Mi e téren sajnos nagyon le vagyunk maradva.”

KOPÁTSY SÁNDOR (90) Közgazdász, címzetes egyetemi tanár. A Pénzügykutató Intézet megalapítója és elsô igazgatója. 1953 óta minden gazdasági reformprogramban részt vett, máig rendsz

KOPÁTSY SÁNDOR:  Lazább szinten
„A Nyugat ötszáz éves kulturális megosztottsága megmaradt, azaz létezik egy kulturálisan, fejlettségben tarka Európa puritánokkal, mediterránokkal és ortodoxokkal. Kelet-Ázsiával azonban csak a puritán Északnyugat-Európa, az angolszászok, germánok és skandinávok, valamint a négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland képes versenyezni. A hidegháború viszont egészen más frontot alakított ki; így kerültek a puritánokkal közös Európai Unióba először a latin államok, aztán a volt szocialista országok, majd a pravoszláv Románia, Bulgária. Meggyőződésem, hogy csak közös kultúrájú és hasonló gazdasági fejlettségű államok alkothatnak hatékony közösséget. Nem csoda, hogy a jelenlegi Európa képtelen közös kül- és katonapolitikát kialakítani. A közös kultúra lényegében közel hasonló gazdasági fejlettséget, egy főre jutó nemzeti jövedelmet teremt, amelyek különbsége ritkán haladja meg a plusz-mínusz 20 százalékot. Ennél nagyobb eltérés esetén a szegényebb ország valutáját jócskán le kell értékelni, enélkül eladósodik, nem lesz exportja, óriási lesz az importja, tönkremegy.

A munkaerejének java pedig elhagyja, hiszen azok megfizetésére képtelen.  Az Európai Uniónak csak akkor van jövője, ha csupán a vámja, áruforgalma és turizmusa közös. Munkaerő- és tőkepiaca azonban már nem, mert az fokozza az erősek és a gyengék közti különbséget. Néhány év alatt kiderül, hogy az euróövezet nem tartható, és a mediterránok visszatérnek a nemzeti valutákhoz. Európa északnyugati fele akkor lehet versenyképes, ha csak azok maradnak tagok, akik puritánok és nem kerültek adósságválságba. Az euró ma sokkal erősebb lehetne, mint a dollár, ha csak a puritán népek közös pénze marad, és ha az unió költségvetése nagy részét nem agrártámogatásokra, hanem innovációra fordítja. Magyarország esetében mégis optimista vagyok. A közép-európai országok állnak a legközelebb ahhoz, hogy egy második, lazább szinten profitáljanak a puritán Nyugattal való integrációból. Ami azonban csak akkor lehet sikeres, ha nem sietjük el. A közös valutáról jó időre mondjunk le. A munkaerőpiac szabadsága ma még méltánytalan helyzetbe hozza a szegényebb államokat: a mostani helyzet, amikor is a jók elmennek, nem tartható.”

ZETTWITZ SÁNDOR (78) Gépészmérnök, az orvosdiagnosztikai eszközök piacán mûködô innovációs nagydíjas 77 Elektronika Kft. Magyar Köztársasági Érdemrend ezüstkeresztjével kitüntet

ZETTWITZ SÁNDOR: Egység nélkül nem megy
„Európának hatalmas államokkal kell versenyeznie, ez a kényszerítő erő véleményem szerint egyben tartja az uniót. Mindemellett nehéz egységes Európáról beszélni, hiszen az egyes országok ipari fejlettsége eltér egymástól. Kontinensünknek óriási tartalékot jelent kulturális és műszaki tradíciója, és ezt nem használjuk ki eléggé. Kitörési pont az innováció és az oktatás lehet, a jövőben erre kell fektetni a fő hangsúlyt. Magyarországon a k+f költések mértéke nem éri el a GDP 2 százalékát. Vállalatunk esetében az árbevétel 7-8 százalékát fordítjuk e célra, ennek tudható be, hogy az utóbbi három-négy évben a cég árbevétele 40 százalékkal nőtt. Az eredményt a fejlesztésbe forgattuk vissza, igyekeztünk versenyképes termékeket gyártani és kitűnő csapatot felállítani. Kihívást vállalatunk és egész Európa számára leginkább a távol-keleti termékek előretörése jelent. A mai globalizálódó világban minden termékfajtából van legalább négy-öt azonos színvonalú, amelyek minőségben a minimumszintet képviselik.

Az ázsiai cikkek árban már ma is versenyképesek, s bár általában az európai színvonalat még nem érték el, ám előbb-utóbb beérnek. Kérdés, mi lehet az erre adandó válasz. Annyi bizonyos, hogy Európa országainak egységesen kell fellépniük. Ezért is gondolom, hogy kontinensünk kis államainak, köztük Magyarországnak egyedül reménytelen Kínával, Indiával konkurálni. Vállalatunknak 8-9 év munkája kellett ahhoz, hogy Kínával üzletet tudjunk kötni. Mára ez az egyik legnagyobb piacunk, jóllehet konkurens terméket maga Kína is gyárt. Kinti partnerünk állítása szerint ma még a minőségi előnyünk miatt preferál minket, ám azt látnunk kell, hogy ez a versenyelőny 4-5 esztendőn belül eltűnik, kivéve azt az esetet, ha a folyamatos fejlesztéssel fenn tudjuk tartani az előnyünket. E tendenciával nemcsak vállalati, de nemzetgazdasági, illetve összeurópai szinten is számolni kell.”

LÁZÁR EGON (90) A Vígszínház két éve, több mint harminc esztendô után leköszönt gazdasági igazgatója. Jelenleg a teátrum gazdasági tanácsadója.

LÁZÁR EGON: Kultúra és hatékonyság
„Ha a Szent István-i Magyarország útján akarunk maradni, akkor véleményem szerint az Európai Unióba tartozás és az euróövezetbe való bekerülés egyszerűen kötelező. Nyilvánvaló, hogy egy politikai-gazdasági közösség megerősíti az egyes láncszemeket. Ezt annak ellenére így látom, hogy amióta uniós tagok lettünk, sajnos folyamatosan romlik a hazai kultúra helyzete. Kevesebb pénzt kap a művészet, s abból kevesebbet is tud nyújtani: e spirálnak pedig leépülés a vége. Ha a színház már nem szószék, a televízió, amely évtizedekig a kultúra fóruma volt, nézhetetlenné válik, ha a statisztikák szerint egyre kevesebben olvasnak, akkor tömegek épülnek le szellemileg. Ennek következtében pedig csökken az egyének teljesítménye, s ez végső soron az egész nemzetgazdaságra kihat. A magas kultúra fogyasztása ellenben – meggyőződésem szerint – közvetve növelheti a termelési hatékonyságot. Szerencsés volna, ha a kulturális kormányzat felismerné ezt az összefüggést. Nem vonna el milliárdokat a felsőoktatástól, és nem mérsékelné a kultúrára szánt támogatási összegeket sem. A hazai GDP folyamatos csökkenése folytán egyre távolodunk attól a lehetőségtől, hogy lépést tartsunk az Európai Unióval.

A káros folyamatok megállítása, megfordítása a kultúra szerepe nélkül elképzelhetetlen. S ha a magyar kultúrpolitika rá is szánja magát egy ilyen lépésre, akkor is legalább tíz év kell ahhoz, hogy annak gyümölcse megérjen. A jelenség ráadásul nem globális. A skandináv országokban például egészen más a helyzet, és Németországban is rengeteg pénzt áldoznak kultúrára, művészetre.  Mindazonáltal nem gondolom, hogy a világgazdasági recesszió összefüggésbe hozható a tömegek elbutításával, és azt sem hiszem, hogy Európát az ázsiai kultúra fenyegetné. Igaz, az is tény, hogy kontinensünknek nincs már hegemón szerepe, s a kultúra sem olyan fontos társadalmi tényező, mint régebben. Meglátásom szerint annak érdekében, hogy a magas kultúra igénye ne vesszen ki az emberekből, csupán egyetlen dolgot kell tenni: kínálni, népszerűsíteni azt. Az internet ennek már a közeli jövőben hasznos eszköze lehet.”

JELENITS ISTVÁN (80) Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, magyar és hittan szakos tanár, a piarista rend egykori magyarországi tartományfônöke.

JELENITS ISTVÁN: A régi játékok
„A 20. század második felének azzal a reménnyel vágott neki az emberiség, hogy ha a háború tanulságait levonja, akkor a jólét időszaka köszönthet rá. Ennek naiv bizalom és egyfajta mámor lett a következménye: hosszú távú gondolkodás helyett ki-ki a pillanatnyi lehetőségeket igyekezett kiaknázni maga és környezete számára. Noha a válság ilyenformán nem látszott előre, úgy vélem, arra azért lehetett gondolni, hogy ez a mentalitás önmagában nem hordoz olyan biztosítékokat, amelyekre a jövőt építeni lehet. Reménykedem, hogy a recesszió annak felismeréséhez vezet, hogy a gazdagság csak ideig-óráig kápráztató, és a biztonsághoz elsősorban másra van szükség. Gyermekkoromban minket még háborús körülmények vettek körül, és sok mindentől megfosztva éltünk, ám szüleinkkel, tanárainkkal olyan gazdag emberi kapcsolatban, amit a mai világ magától nem teremt meg. Régen bezárultak az ajtók, és esténként együtt, egymással voltak az emberek. Ezeket az elfeledett értékeket újra fel kell fedeznünk. A gyerek is először az új játékával játszik, ám később megunja, és újra előveszi a régieket.

Így kerül elő ismét az emberi kapcsolatok iránti vágy és az a felismerés, hogy azok felépítése időt, figyelmet igényel. Európát illetően úgy látom, hogy az unió alapításának pátosza megrendítőbb volt, mint a mostani megtorpanás. Fájdalmas tény, hogy a bővítés során az alapelvek gyors és mechanikus számon kérése visszájára is elsülhet. Bízom abban, hogy hamarosan kiderül: az újonnan csatlakozók tapasztalatai a korábbi tagországok számára is tanulságot jelentenek – ennek tudatosításához türelem, figyelem és önkritika is szükséges.  Talán amikor Európa fenyegetve érezte magát, kompaktabbra tervezte ezt az összetartozást. Most, amikor a veszélyek belülről leselkednek, még jobban meg kellene fontolnunk, hogy a soknyelvű Európa egysége nem uniformizálás. Reménykedem, hogy a nehézségek dacára egyben marad e közösség. Rá kell ébrednünk, hogy értékeink és veszedelmeink is közösek. Mi, magyarok többet szenvedtünk a 20. században, mint a többi nép. Úgy gondolom, hogy történeti sorsunk által megérlelt érzékenységünkre tagtársainknak is szükségük van. Nem tőlünk, hanem sorsunkból tanulhatnak mások is.”