Mezey Barna

A piaci szereplőknek az állami utilitarizmussal összecsengő agresszív követelése a „minél gyorsabban, minél olcsóbban képzett, lehetőleg azonnal munkába állítható szakemberek” kibocsátása, mely egy panelszerkezet csereszabatos mérnökeit vizionálja. A felsőoktatás képzési szerkezete sérülés nélkül csak konszolidált gazdasági helyzetben tud a piaci elvárásokhoz igazodni. A felsőoktatás sajátossága a csak hosszú távra tervezhető képzési struktúra. Tartalmának kialakítása, az akkreditálás ugyanis bő egy év, a meghirdetés, a felvételi újabb esztendő, az alapképzés legkevesebb három, a mesterképzés két év. Ennélfogva csak a hosszú távú piaci elvárásokhoz kapcsolódhat. A jelenlegi helyzetben aligha tudható, hogy a felmerülő pia-ci szükségletek ad hoc jellegűek-e, avagy hosszabb távon is megmaradnak.

Piaci szükségletek
Az állam, mely finanszírozási filozófiájában érthetően a piacon használható diplomát, képzést favorizálja, könnyen kerül a különböző, válság idején felerősödő ipari lobbik befolyása alá. Ennyiben a piaci elvárásokhoz kapcsolódik, pedig társadalmi-közszolgálati funkciójából eredően olyan szakokat is finanszíroznia kell, melyeket a piac nem tart el, nem értékel, ám fontosak és értékesek a társadalom civilizált működése szempont-jából.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a karaihoz kapcsolódó tudományterületeken lefedi szinte a képzési szakok egészének kínálatát. Így azután bőven vannak tapasztalataink mindkét zónából. Illusztrációként három területet idézünk meg. Az informatika jól mutatja, hogy milyen erős hatással lehetnek az oktatásra a piaci szükségletek. A piac több jól képzett informatikust keres, mint amennyi végez az egyetemeken, a cégek versenyeznek a végzős hallgatókért. A pillanatnyi cégérdekek már a BSc szakot végzettek zónáját letarolják, az alapképzettséggel végzett hallgatókat jól fizető állásokba csábítják, miközben a mesterképzésre, a jövő tervezőire és oktatóira alig jut hallgató. Az ipari állások és az egyetemi bérek között feszülő, 3-5-szörös különbség veszélyezteti az oktatói utánpótlást, kevés a PhD-hallgató. 

Kasztosodás
A jogászképzés állami finanszírozása megszűnt. A szakma presztízse, a jogászdiplomával kapcsolatos pozitív társadalmi várakozások, úgy tűnik, kellő ösztönzést jelentenek az oktatás önköltséges alapú finanszírozására. Ebben az összefüggésben nem az oktatási rendszernek jelent problémát a forráskivonás, hanem a jogásztársadalom vonatkozásában várható a szakma „kasztosodása”, és ez semmiképpen sem szolgálja az állam érdekeit.

A korábbi állami finanszírozású helyek lehetőséget biztosítottak a szerény anyagi hátterű, ám tehetséges diákok tanulmányaira, ez a társadalmi mobilitás visszafogása miatt a jövőben megszűnik. A bölcsészettudományi területen végzettek munkaerő-piaci versenyképessége nem vitatható, a regionális munkaügyi központ adatai alapján Közép-Magyarország régióban a bölcsészettudományi területen diplomát szerzők között a munkanélküliek aránya mindössze 3,5 százalékos. A munkaadók körében végzett reprezentatív felmérések egy 10 pontos skálán az ELTE-n szerzett bölcsészdiplomát 10 pontra értékelték. A felsőoktatás-politikai kormányzat a munkaadókra hivatkozással mégis rapid csökkentést hajtott végre e szakok finanszírozásában.

A felsőoktatási intézmények elsősorban nyilvánvalóan a munkaerőpiacra képeznek, nem vonhatják tehát ki magukat annak igényei alól. A kérdés egyáltalán nem az, hogy a piac determinálja-e a képzést, hanem hogy mi, ki a piac. Azok-e, akik 10 pontosra értékelik a diploma tartalmát, és alkalmazzák a diplomást, vagy azok, akik hangosan követelik ugyanazon szakok visszafejlesztését? Az-e, amelyik legalacsonyabban tartja a hazai munkanélküliséget a diplomások körében, vagy aki valamiféle diplomástúltermelésre hivatkozva győzködi a politikát a támogatás visszavágásáról?

A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora