Füzesi Attila Budapesten született 1969-ben, értelmiségi családban. Édesapja jogász, édesanyja pedagógus, iskolaigazgató. Füzesi az utolsó turnusok egyikével történelem szakos állami ösztöndíjasként jutott ki az akkori Szovjetunióba. Sze-rencséje volt, hiszen akikkel együtt jelentkezett, döntően Voronyezsbe kerültek, ő azonban egy évig katona volt, és így már egy új leosztásban az ország legjobb egyetemére, a világszinten is mértékadó Lomonoszovra került. Itt tanult 1989-től egyetemes történelmet, 1994-ben történészként és történelemtanárként végzett, de soha, egyetlen percet sem dolgozott a szakmájában. Saját elmondása szerint ennek ellenére nagyon szerette a mindenfajta ideológiától vagy párttörténelemtől mentes moszkvai képzést, és bár a történelemtudása mára megkopott, az érdeklődése megmaradt. „Máig érdekel a történelem, főleg a második világháború, illetve a kialakulásához vezető időszak, és egy-egy történelmi emléket, egy várromot vagy egy betonszarkofágot hosszasan el tudok nézegetni" - meséli.
Orosz hirdetési újság
A moszkvai diák hamar belekóstolt az üzleti életbe. Egy rövid termékértékesítési próbálkozás után, 1992-ben már saját vállalkozásba fogott. Itthon, a család budapesti postaládájában felfedezett ingyenes reklámújság indított a be a fantáziáját. A láthatóan jól menő, reklámokkal teli lapnak Budapesti Extra volt a neve. Füzesi Attila 23 évesen gondolt hát egyet, bement a szerkesztőségbe, és felvetette Szabó Attilának, a lap egyik tulajdonosának, hogy szeretné ezt az üzletet Oroszországban meghonosítani. Talán a legjobban ő maga lepődött meg, amikor azt a választ kapta, hogy jó. A magyar cég amolyan gentleman's agreementben többséget kért a vállalkozásban, és azonnal adott 10 ezer dollárnak megfelelő valutát, amelyet úgy szedtek össze a társaságnál fellelhető dollárból, német márkából, osztrák schillingből. A Budapesti Extra ekkor még sikeres vállalkozás volt, később azonban legyőzte a konkurens Budapesti Piac.
A hamarosan elinduló orosz lapnak mindenesetre még az Extra adta a nevét, hiszen Extra M
lett az újság elnevezése, ahol az M Moszkvára utalt. A kezdőtőke nagyjából arra volt elég, hogy a vállalkozó vett két számítógépet és egy nyomtatót. Irodabérlésre már nem futotta volna a pénzből, de egy ismerős segítségével a szerkesztőség kapott két üres szobát egy orosz banknál. Akkor úgy tűnt, hogy ingyen, szívességből. Később, amikor a vállalkozás már termőre fordult, a bank visszamenőlegesen is rendesen leverte a szívesség árát.
A lapkészítésről Füzesi Attila nem sokat tudott. A magyar partner elmondta, hogyan és milyen emberekkel kell elindulni. Ez sem volt azonban döccenőktől mentes. Az első helyi partnert gyorsan ki kellett rúgni, mert annak rögtön azon járt az esze, hogy miként lehetne meglopni a budapestieket. Ez nem tetszett Füzesinek, aki ekkor a tudósítóként Moszkvában dolgozó Izbéki Gábortól kért segítséget. Izbéki ismert két Budapesten akkreditált orosz újságírót, Szasa Kaverznyevet, a TASZSZ, míg, Szergej Ivanovot, a Komszomolszkaja Pravda tudósítóját. „A mai napig jó barátaim, éppen a napokban nosztalgiáztunk, együtt ünnepeltük, hogy 20 éve indult az újság" - mesélte a Figyelőnek Füzesi.
A három tulajdonos felosztotta egymás között a feladatokat, és elsőként összeraktak egy nulladik kiadást. A házfalakról letépdelt hirdetések betördelésével elkészített lapot sok moszkvai újságírónak megmutatták. Ők azonban nem láttak ilyet korábban, nem is értették a koncepciót. Az első szám azért 1992. december 5-én mégis megjelent, és innen az Extra M olyan zajos siker lett, hogy már a negyedik szám nyereséges volt. Miközben az első számot mindössze nyolc oldalon, 500 ezer példányban nyomták ki a Pravda nyomdában, de innentől a kéthetente megjelenő újság szinte minden számmal új rekordot döntött, példány- és oldalszámban is. Hamarosan Oroszország is szűk lett, legalábbis ami a nyomdai kapacitást illeti. „Megkerestek minket Finnországból, hogy vigyük át a nyomást, végül már Finnország legnagyobb nyomdája sem tudta egyedül kinyomtatni az újságot, mert öt év alatt 3,2 millióra ment fel a példány- és 100 oldal fölé az oldalszám. A mai világban már elképzelhetetlen jeleneteket éltünk át, a hirdetések leadásánál sorok kígyóztak a szerkesztőségben" - mesélte az üzletember.
A kinti pedagógusbérekről is sokat elárul, hogy a kezdeti terjesztési csapat Füzesi Attila professzoraiból, tanáraiból került ki, akik lelkesen jelentkeztek a „mellékesért". A korábban segítőkész és szobákat adó bank, látva a sikert, visszamenőlegesen kérte a bérleti díjat. A kiadó ugyan magasnak találta a tarifát, de végül megegyeztek a felek, a bank hirdetési felületet kapott.
Időközben Budapesten nehéz helyzetbe került az ötletadó Budapesti Extra. Elindult a konkurens Budapesti Piac, anyagi gondok jelentkeztek, így a központ Füzesi Attiláéktól kért kölcsön 160 ezer dollárt. Édesapja tanácsára Füzesi olyan szer-ződést kötött, hogy amennyiben az adós nem törleszt, úgy részesedése átszáll az üzlettársakra. Így amikor valóban ez történt, valójában Füzesiék egyáltalán nem bánták, hogy elúszott a kölcsön, a megszerzett részesedés sokkal nagyobb értéknek tűnt.
Óriásprofit, majd eladás
A sikert látva többen is ostromolták a társaságot, elindult egy konkurens, a Centr Plusz, de a kihívó mindig csak követő maradt, a végén fel is adta a versenyt, és tulajdonosai eladásra kínálták a lapot. Egy nagy finn médiavállalat pedig rész-vénycserés megoldásban szerette volna bevásárolni magát, ám az eredeti tulajdonosok még mindig vártak.
Miután már moszkvai mércével is rettentő drágák lettek a hirdetési felületek (a borítóoldalon még az 1/64 oldalas hirdetés is kétmillió forint körüli listaáron kelt el), a kiadó megfelezte a várost. Különszervezte a hirdetéseket a Moszkva északi felét kiszolgáló Extra M Szeverbe és a déli részt kiszolgáló Extra M Jugba. „Emlékszem, volt is egy vitánk egy amerikai hátterű bútorcéggel. A hirdetőnk úgy érezte, hogy neki mindkét újságba jár a felület, perrel fenyegetőzött. Én elmentem az orosz lapkiadó nevében tárgyalni, a bútorcégtől pedig jött egy amerikás magyar. Mondanom sem kell, nemhogy per nem lett, de még ebédeltünk is együtt egy jót."
A reklámújság profilja gyakorlatilag változatlan maradt, igaz, némi független tartalom, információ is belekerült a lapba. Részben azért, hogy a célközönség valami olvasnivalót is kapjon, illetve információs újságként így érvényesíthető volt egy orosz-finn vámkedvezmény. 1995-96-ban már 150 millió dollár volt az újság éves forgalma, a lap kisebb méretekkel ugyan, de hasonló szisztémában elindult Szentpéterváron és Nyizsnyij Novgorodban is. 1996 decemberében aztán Füzesi Attila egyik pillanatról a másikra eladta az érdekeltségét. „Egyszerűen meguntam, kijött az édesapám Moszkvába, vele amúgy is mindent megosztottam, egy éjszaka alatt mindent átbeszéltünk, másnap megegyeztem a társaimmal. Könnyen ment, ahogy addig is jól tudtunk együtt dolgozni. Nekem volt a legnagyobb részesedésem, 40 százalékkal, és vezérigazgatóként vétójogom is volt a szavazásoknál. Soha, egyetlen alkalommal sem kellett élnem vele."
Nyalánkságok
Még pár hónappal a kiadó eladása előtt Füzesi Attila elindított egy magyar kávéházat. „1996. szeptember 14-én nyitottunk, egy nappal a születésnapom előtt. Egyszerűnek hittem, hát, nem volt az, de azért 13 évig csináltam." A Café Esterhazy egyetlen magyar cukrászdaként indult, de mivel sikeres lett, a tulajdonos sorra vette az ingatlanokat, és indította a hálózat újabb és újabb tagjait. Moszkvában a híres csíkos torta annyira kedvelt lett, hogy hasonló névvel felvette a helyi Star-bucks lánc is a kínálatába, Esterhaus néven is indult egy lánc, és sok-sok cukrászda kínálatában megjelent a magyar eredetire többé vagy inkább kevésbé hasonlító csíkos mintázatú sütemény. A magyar imázs nem csak reklámfogás volt. A hálózat 2009-ig működött, és egy év kivételével mindig magyar cukrász vezette a konyhát.
Igazi mérföldkő volt 1998, amikor a válságnak hála, Moszkva egyik legfelkapottabb helyén, a Ljubjankán, a Kreml, a KGB-székház és a Gyermekváros közelében, egy buszmegálló mellett sikerült megvenni egy nagyon előkelő helyet. „Csődbe ment egy szupermarket és egy bank is, alacsony áron megkaptuk a pazar ingatlant. Ez lett a gyöngyszem, a központ, itt készültek a süteményeink, és a 150 személyes kávézó a 22 méteres süteményvitrinjével az egyik legnépszerűbb moszk-vai találkozóhellyé vált. Egyszer maga Esterházy herceg is meglátogatott. Nem indult jól a találkozó, először morcos volt, nem értette, hogy milyen alapon használjuk mi a nevét. De valójában ritka kedves ember volt, a rossz indulás után hamar kismartoni meghívás lett a beszélgetésből. Sajnos aztán többet nem találkoztunk!" - meséli Füzesi Attila.
Sok ismert orosz prominens is megismerte a cukrászdát. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak a magyar nagyköveteknek is, Nanovfszky György és Keskeny Ernő is sok találkozóját szervezte a kávézóba. Füzesi Attila emlékezik: „Nano hét nyelven beszélő zseni volt, ráadásul remek előadó, kiváló kapcsolatokkal. Mindenki nagyon szerette, mert még diákkoromban sokszor meghívott minket, és tudta, hogy a diákok általában éhesek, mindig megetetett bennünket." Nos, a magyar nagykövet Viktor Csernomirgyin miniszterelnöknek és II. Alekszij pátriárkának is ajándékozott a kávézónkat feldíszítő Kopcsik Lajos egri marcipán- és cukorszobrász munkáiból. A miniszterelnök hímzett mar-cipánpárnát, a pátriárka Andrej Rubljov 1408-ból származó, Keresztelő Szent Jánost ábrázoló ikonjának cukormásolatát kapta. A meghatódott pátriárka kinyomozta a művész elérhetőségét, és szép áldásban köszönte meg.
A hálózat előbb Oroszország nagyvárosaiban, majd Kazahsztánban is elterjedt, volt üzlet, ami jobban ment, volt, ami rosszabbul. Füzesi viszont fokozatosan háttérbe húzódott, 2002 után már volt kint állandó üzletvezetője, ő inkább itthon tartózkodott, végül 2009-ben mindent - hálózatot, ingatlanokat - eladott.
Miután hazatért, kereste a helyét, vállalkozást indított, különböző társaságokban tisztségeket vállalt, beszállt üzletekbe, ám ezekkel aztán sorra felhagyott. „Amíg az ember nem bukik, addig nem jó üzletember, én pedig nagyon sokat buktam egy alumíniumöntödével, de sikerült eladnom" - emlékezett az üzletember.
Az egykori mocsai karotinüzemből létrehozott Eurocast modelljét a bukás ellenére máig nem tartja rossz ötletnek. „A cég elsősorban fémhulladékból dolgozott, a szakemberek ránéztek egy lábasra, és már tudták is az összetételét, miben mennyi a magnézium, az ólom. A megrendelők pedig nagy multik voltak, jöttek is a megrendelések, csak éppen a Londoni Fémtőzsde ármozgásait nem tudtuk kezelni. Nagyon sokat ingadoztak az árak, ha elvállaltunk egy megrendelést, sokszor hónapokkal később vettük meg hozzá az alapanyagot, néha már drágábban vásároltuk a hulladékot, mint amennyiért eladtuk a feldolgozott tömböt." A társaság vezetése a kontrollban sem volt elég erős. Végül Füzesinek sokat kellett azért invesztálnia a cégbe, hogy azt annál kevesebbért eladhassa, de legalább megmaradt az a jó érzése, hogy nem dőlt be a cége.
Elindult, de az orosz sikerek tükrében nem működött igazán a Trendo márkanevű hazai kávézólánc sem. A Westendben, Kecskeméten, Pécsett, Debrecenben is működtek kávézók, de az áttörés elmaradt, 2009-ben Füzesi ezeket is eladta. Viszont eközben megtalálta azt az üzleti területet, ami a mai napig érdekli, ez pedig a kereskedelemfejlesztés, a partnerközvetítés, a vevőkeresés lett.
Vevőközvetítés
Füzesi Attilának korábbi vállalkozásaiból nagyon jól sikerült kiszállnia. Ezért az újabb cégeivel megkereshető jövedelem már bevallottan nem kenyérre kellett neki, de Budapestre visszatérve mindig is azon gondolkodott, hogy mit is csinál mostantól. Egyszer aztán papírra vetette az ötleteit arról, amihez talán a legjobban értett, a magyar-orosz üzleti kapcsolatokról, a kereskedelemfejlesztésről.
A jegyzetelést aztán mintegy másfél év múlva tett is követte, 2008-ban megalapította a Creative Expert Consulting (CEC) Kft.-t. Ma már ez a fő szakmai tevékenysége, vezeti a cégét, emellett alelnöke a kamara magyar-orosz tagozatának. A keleti indulás adott volt, hiszen Oroszországban és Kazahsztánban még a cukrászdái eladása után is mindig voltak munkatársai. „Az orosz kirendeltséget vezető hölggyel 17 éve dolgozom együtt, sokszor vitatkozunk, de olyan mély bizalom van közöttünk, hogy gondolkodás nélkül bármit rá mernék bízni. Kazahsztánban pedig egy magyarul tudó, egykoron Gödöllőn is tanuló orosz lány a képviselőnk, mára már kazah férje van, és Almatiban megbízásos alapon dolgozik nekünk."
A CEC-hálózat folyamatosan szélesedik, nyílt már pozsonyi, müncheni, újvidéki képviselet is, és a szervezet amolyan mátrixjelleggel dolgozik, azaz nem pusztán magyar cégek külföldi partnerkeresésében segédkezik, de akár egy német válla-lat orosz képviseletét is elvállalja.
BRÜCKNER GERGELY
Füzesi Attila mondja:
CSALÁD
„Öt gyermekem van. Kettő az első házasságomból, szintén kettő korábbi orosz élettársamtól és legfrissebben egy a jelenlegi házasságomból. A családtagok 500 méteres körzeten belül laknak, sokat vagyunk együtt, és arra nagyon büszke vagyok, hogy a nagyobb gyerekek oroszul és angolul is beszélnek. Ha kellett, orosz dadust hoztunk, és a nagyobb gyerekek amerikai iskolába járnak."
TANYA
„Fülöpjakabon, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között van egy tanyám, 4-5 ember dolgozik itt, mindenféle állatom van. Állami vállalati tisztségeim során nem tehettem meg, hogy lemondok a tiszteletdíjaimról, mert a többi testületi tag megölt volna, de a jövedelmemet mindig a település alapítványának utaltam."
AUTÓ
„Gyűjtöm a régi autókat, 15-20 darabom van, a hatvanas évek Wartburgjai, Trabantjai. Valahol határt kellett szabni a szenvedélyemnek, így én csak szocialista gyártmányokat vásárolok."
REPÜLŐ
„Bár nincs saját repülőgépem, de tudok repülőt vezetni. Kicsit macerás, sok idő, amíg kitolok egy gépet, de hobbinak jó! Amikor szépen süt a nap, néha azért repülök."
PÉNZ
„Természetesen befektetem a megtakarított pénzemet, de különböző ingatlanokat nem halmozok fel, ahogyan cégeket sem veszek."