Átadták a Pro Turismo Díjakat

2012-12-20 12:21
Az idén hét szakember kapta meg a Pro Turismo Díjat, amelyet Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Miniszter (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára adott át csütörtökön a Parlamentben.
Horváth Viktória a díjátadón kiemelte: immár huszonnegyedszer adják át a Pro Turismo díjakat, amelyet eddig több mint kétszáz szakember kapott meg. Az idei díjazottak Harmati László, a Hotel Eger & Park Konferencia és Wellness igazgatója, Jásdi István, a Jásdi Pincészet borásza, Káel Csaba, a Művészetek Palotája igazgatója, Pintér Katalin, a Gerbeaud Ház ügyvezető igazgatója, Rácsai Ágnes, a Microcosmos Utazási Iroda tulajdonosa és a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke, Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnöke és Zilai Zoltán, a Budai Borfesztivál kitalálója és szervezője.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a jövőben is számítanak a turisztikai szakemberek véleményére, tapasztalataira. A kormány célja, hogy a turizmus visszanyerje versenyképességét és erejét, s az ágazat nemzetgazdasághoz való hozzájárulása a duplájára nőjön a következő évtizedben. Cél az is, hogy 2025-ig ugyancsak kétszeresére növeljék az ágazatban dolgozók számát - mondta Horváth Viktória. Szeretné elérni a kabinet azt is, hogy 30 százalékkal erősödjön a belföldi turizmus, hogy kétszeresére nőjön a külföldiek magyarországi költése, valamint hogy a Balaton Európában az első öt családi utazási cél közé kerüljön, illetve Budapest tartósan Közép-Európa három legnépszerűbb városi úti célja legyen - ismertette a terveket az államtitkár.
MTI