A buszok állapota miatt tartottak puccskíséletet a buszsofőrök

2012-12-21 15:59
A buszsofőrök harmada nem vette fel a munkát péntek reggel Pécsen, a baranyai megyeszékhely közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz Zrt.-nél, ezért több járat is kimaradt a reggeli csúcsidőszakban. A társaság vezetői szerint "puccskísérlet" történt, a város polgármestere pedig azonnali vizsgálatot rendelt el a busztársaságnál. A szakszervezet szerint sok busz műszaki állapota kifogásolható.
Napok óta tart a zúgolódás
A társaság vezérigazgatója, Árki Sándor délelőtt közleményt adott ki, amelyben azt írja: "napok óta folyik az a puccskísérlet a Tüke Busznál, amely ma reggel érte el a csúcspontját". A közlemény szerint csütörtökön 50, pénteken további 42 sofőr, azaz a gépjárművezetők harmada nem volt hajlandó felvenni a munkát, a buszok meghibásodására hivatkozva. Árki Sándor szerint azonban a munka megtagadásának valódi oka az, hogy a sofőrök jelentős fizetésemelést és béren felüli juttatásokat követelnek, amit a cég nem tud támogatni. A vezérigazgató megjegyzi: a pécsi buszsofőrök átlagosan havi nettó 200-220 ezer forintot kapnak, de az egyes pluszmunkák, túlórák után is részesülnek további juttatásokban.

Hozzátette: a Tüke Busz nincs abban a helyzetben, hogy a követelt 20-30 százalékos béremelést, illetve az ezzel arányosan megnövelt béren felüli juttatásokat teljesíteni tudja. A vezető szerint mind a cég, mind a város vezetőit napokkal korábban "megfenyegették" a sztrájk szervezői és ötletadói, hogy "ha nem teljesül a béremelés, a buszok igen nagy számban fognak meghibásodni!" A cégnél a járművek hivatalos szakértői műszaki átvizsgálása jelenleg is folyamatban van, eddig azonban nem találtak olyan hibákat, amelyek indokolták volna a munkabeszüntetést - áll a közleményben. A Tüke Busz vezetése úgy döntött, azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól Sovák Attila forgalmi és üzemviteli vezetőt és Arató György főmérnököt.

A polgármester vizsgálatot rendelt el

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azonnali, átfogó vizsgálatot rendelt el az önkormányzati tulajdonban lévő Tüke Busz Zrt.-nél a péntekre kialakult helyzet, illetve a nem hivatalos sztrájk miatt. A pécsi polgármesteri kabinetiroda az MTI-hez eljuttatott közleményében jelzi, hogy a Tüke Busz vezetője a hajnali órákban tájékoztatta ugyan a város vezetőit a munkabeszüntetésről, de a polgármester további belső vizsgálatot kért a részletek pontos tisztázása érdekében. A város vezetői tudni szeretnék, pontosan kik és miért szervezték a sztrájkot, és választ várnak arra is, mi az oka annak, hogy folyamatosan negatív visszajelzések érkeznek a város közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz működésével és teljesítményével kapcsolatban a pécsiektől

Hofekker Ferenc, a Tüke Busz dolgozóit tömörítő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke pénteken egy rögtönzött sajtótájékoztatón visszautasította, hogy a dolgozók a magasabb fizetések elérése miatt tagadták volna meg a reggeli munkakezdést. Mint mondta, azt szerették volna csak, hogy fizetésüket az infláció mértékével emeljék. Hangsúlyozta, a buszok egy részének nem megfelelő műszaki állapota miatt döntött a sofőrök egy része a részleges munkabeszüntetés mellett, mert "most jutottak el oda, hogy az utasok biztonsága érdekében nem merték kivinni azokat a forgalomba". Leszögezte, nem puccskísérlet volt a pénteki megmozdulás, a sofőrök az akcióval jelezni akarták a társaság felé, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a járművek karbantartására, javítására, arra többet kell költeni a jövőben.

Nem a pénz a biztonság a fontos

A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója röviddel a szakszervezeti vezető sajtótájékoztatója után ismét közleményt adott ki, amelyben arról ír, hogy a helyközi közlekedési feladatokat Baranyában ellátó Pannon Volán Zrt. buszokkal és sofőrökkel segíti a város közösségi közlekedését, s ezzel biztosítani tudják a zavartalan tömegközlekedést Pécsett. Árki Sándor szerint "megdöbbentő, hogy miközben nyílt közbeszerzési eljárást írtunk ki új buszbeszerzésekre a héten, és mindent megteszünk annak érdekében kormányzati szinten is, hogy mind a fizetésüket, mind a béren felüli juttatásaikat, mind a szabadjegyeiket megtarthassák a sofőrök, eközben a háttérben egyéni érdekcsoportok kihasználják őket és megpróbálnak mögéjük rejtőzve puccsot végrehajtani a céggel szemben". A vezérigazgató szerint "elfogadhatatlan, hogy egyéni gazdasági érdekek miatt veszélyeztették 40 ezer pécsi ember közlekedését, munkába jutását". Hozzáteszi, mindezt nem hagyják szó nélkül, ezért a felelősökkel szemben haladéktalanul megteszik a szükséges jogi lépéseket.
MTI