Szakértők már több évtizede rebesgetik az USA hanyatlását, és számtalanszor megjósolták, hogy a rohamosan fejlődő Ázsia - pontosabban Kína - „hamarosan" átveszi a stafétabotot az amerikaiaktól. Devin Stewart azonban amellett érvel, hogy mindez csak a nagyon távoli jövőben következhet be, aminek három fő oka van.

Először is, Ázsia jelenleg a konzervatív vezetési stílus és a területi viták korszakát éli, s ez nem jövőorientált, nemzetközi harmóniára törekvő gondolkodásmódra utal, hanem inkább a konfliktusoktól hemzsegő múltat idézi fel.

Kína új vezetője, Xi Jinping ünnepélyes fogadalmat tett a katonaság megerősítésére, amivel a térség „biztonsági dilemmáját" fokozza. Közben Dél-Korea megválasztotta Park Geun-hye konzervatív vezetőt, az állam egykori erőskezű diktátorának lányát. Japán pedig a decemberi választásokon a konzervatív Shinzo Abe leendő miniszterelnöknek szavazott bizalmat, akitől határozott fellépést és kevéssé békülékeny külpolitikát vár el - különös tekintettel a területi viták kérdésében.

Továbbá azért is ingatag az „ázsiai évszázad" koncepciója, mert Ázsia nem egy egységes civilizációnak, hanem több különböző, sokszor egymástól igencsak eltérő kultúrának ad otthont. Mindeddig kizárólag „koherens" kultúrák tudtak széles körű dominanciára szert tenni - ilyen volt például a Brit Birodalom, az Oszmán Birodalom, a Tang-dinasztia, vagy a Római Birodalom. Az ázsiai kultúra azonban nem egységes, nem véletlen tehát, hogy maga az „ázsiai évszázad" fogalma sem innen ered, hanem az egyesült államokbeli Washingtonból.

Végül, de nem utolsó sorban Ázsia legnagyobb hiányossága az, hogy nem rendelkezik egységes államfelfogással. Míg az Európai Unió közös alapértékeként határozta meg az emberi méltóságot, szabadságot, demokráciát, egyenlőséget, jogállamiságot illetve az emberi jogok tiszteletét, és egységes európai modellt hozott létre, addig Ázsiában nem létezik ilyesfajta konszenzus az „egyetemes és oszthatatlan" értékekről.

Ezenkívül Ázsiában nincs egyetlen olyan példaértékű mintaállam sem, amelyet érdemes lenne „utánozni". Egyesek szerint Kína, Japán vagy Szingapúr jöhetne szóba követendő példaként, ám ezeknek az államoknak is számos belső problémával kell szembenézniük. Kína az elmúlt évtizedben rohamos fejlődést produkált, ugyanakkor kérdéses, hogy a kínai államkapitalizmus a jövőben elbírja-e az egyre zabolátlanabb korrupciót, a civil tüntetéseket, vagy a nagyfokú környezetszennyezést. Japán élen jár az ázsiai demokráciát illetően, ám a legutóbbi választásokat követően a jelek szerint ismét egypárti államra hajazó rendszert tart üdvözítőnek. Szingapúr pedig a legjobb üzleti környezetet biztosító államok közé tartozik, de mégsem lenne szerencsés, ha egy ilyen kicsi városállam lenne etalon az óriási Kína számára.
Kishore Mahbubani szingapúri nagykövet így ír hamarosan megjelenő könyvében: „ha a múltat akarod látni, utazz Európába, ha viszont a jövőt, akkor Ázsiában a helyed". A fentiek alapján azonban ez a jövő nem jön el egyhamar.

Devin Stewart a New York-i Carnegie Tanács szenior programvezetője. Nemzetközi kapcsolatok témában oktat a Columbia Egyetemen és a New York Egyetemen.