Jobb évet várnak a tőzsdei befektetők Kínában

2013-01-04 09:28
A gazdaság fokozatos talpra állása és a piaci reformok feltételezett bevezetése miatt a tavalyinál jobb évet várnak 2013-ban a kínai tőzsdéken kereskedő befektetők.
A reménykedés oka a kínai gazdaság talpraállása
Az egyik legolvasottabb hírportál, a sina.com internetes közvélemény-kutatásán résztvevő befektetők többsége optimizmusának adott hangot az idei tőzsdei kilátásokkal kapcsolatban. A több mint 33 ezer válaszadó több mint 95 százaléka gondolta úgy: a tavalyi év utolsó kereskedési napján 2269,13 ponton zárt sanghaji tőzsdeindex a jövő év során is 2000 pont felett marad majd, 60 százalékuk szerint pedig a 2 500-as határt is túl fogja lépni. A befektetők annak ellenére derűlátók, hogy saját bevallásuk szerint kétharmaduk több mint 5 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni 2012-ben részvénypiaci befektetései után.

Az év egésze alatt a sanghaji tőzsdemutató mindössze 3,17 százalékot tudott erősödni, s ezzel a világ legrosszabban teljesítő tőzsdei indexei közé tartozik, a japán Nikkei például 23, a Standard&Poor's pedig 11 százalékos bővüléssel zárta az évet. A befektetők optimizmusát a kínai gazdaság elmúlt hónapokban kezdődött talpra állása, valamint a reformszemléletűnek tartott új kínai vezetés által megígért, régóta halogatott piaci reformok feltételezhető bevezetése is táplálja. Emellett a kínai gazdaság szerkezetátalakítása, a belső és a bérek emelkedése szintén jó alapot adhatnak a tőzsdei mutatók növekedésére. A nemzetközi elemzők szintén túlnyomórészt optimistának mutatkoznak.

2444 is lehet a kompozitmutató
A Reuters által megkérdezett 16 tőkepiaci elemző becslései szerint 2013 közepén 2300, a jövő év végén 2444 ponton végezheti a sanghaji kompozitmutató. A kínai gazdaságra ugyanakkor számos kihívás vár rövid- és középtávon - intenek óvatosságra a szakemberek. Így továbbra is ismeretlen mértékű kockázatot jelent a 2008-as válság kitörése után elszaladó tartományi hitelállomány, a mesterségesen lehűteni vágyott ingatlanpiac és az infrastukturális beruházások fenntarthatatlanul magas foka. Kockázatot jelentenek maguk a kínai befektetők is, akiknek többsége nem rendelkezik tőzsdei ismeretekkel, taktikátlanok és jelentős mértékben ki vannak téve a piaci hatásoknak. 2011 végén több mint 72 millió egyéni befektető volt Kínában, 80 százalékuk 100 ezer jüannél (3,6 millió forint) kisebb értékű csomaggal rendelkezett, ugyanakkor ők generálták a piaci forgalom 85 százalékát.
MTI