A GVH 30 millió forintra bírságolta a CBA-t

2013-01-04 14:14
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a CBA Kereskedelmi Kft.-re (CBA Kft.)
A GVH pénteki közleményéből kiderül: azért indítottak vizsgálatot a vállalkozással szemben, mert a 2010. május 20. és 29. között érvényes, a CBA üzlethálózat egészét érintő reklámújságját úgy jelentette meg, hogy az abban feltüntetett egyes termékek ára nem volt azonos az ország dunántúli régiójában található CBA üzletekben érvényes árakkal. A vállalkozás nem gondoskodott arról sem, hogy a termékeket minden franchise üzletében elérhetővé tegye a fogyasztók számára, így a fogyasztók több terméket nem tudtak megvásárolni a nagykanizsai és a zalaegerszegi CBA üzletekben.

A GVH az eljárás során megállapította, hogy a franchise rendszert üzemeltető CBA Kft. nem hozott létre olyan rendszert, amely biztosította volna, hogy a 2009. január 1. és 2011. március 24. között meghirdetett akciókban érintett áruk valamennyi CBA üzletben a megfelelő mennyiségben a fogyasztók rendelkezésére álljanak - áll a GVH közleményében. A versenyhivatal szerint továbbá a CBA nem alakított ki egységes gyakorlatot az akciós árakra sem, amely miatt a fogyasztók bizonyos esetekben az országos akcióban közölt áraknál nagyobb összeget fizettek az egyes termékekért. A 30 millió forintos bírság meghatározásánál a versenyhivatal figyelemmel volt arra, hogy a hirdetések több mint két éven át jelentek meg, így a fogyasztók széles körét érték el, továbbá arra, hogy a jogsértést a piac egyik jelentős szereplője követte el - fejti ki a GVH.
MTI