Milliárdokat fordítana a kormány húsüzemek megmentésére

2013-01-05 08:26
A Magyar Nemzet információi szerint megközelítőleg 5,5 milliárd forintot fordíthatnak az érintett önkormányzatok a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzem feltőkésítésére, az utóbbi helyzetéről hétfőn tárgyalnak.
A lap szombati száma ismerteti: piaci ágazati információk szerint az érintett önkormányzatok körülbelül hétmilliárd forintot fordítanak a hitelszűkében szenvedő cégek megmentésére. A lapnak ugyanakkor nevük elhallgatását kérő önkormányzati alkalmazottak azt mondták, hogy a kaposvári gyár 2,3 milliárd, a gyulai 1,7 milliárd, a pápai pedig megközelítőleg 1,5 milliárd forintban részesülhet, ami mintegy 5,5 milliárd.

A húsipari cégek megmentését kormányzati szinten koordináló Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára az összegekkel kapcsolatban felmerült találgatásokra a lapnak nem kívánt reagálni, mint mondta, ez még üzleti titok. Azt viszont elmondta, hogy hétfőn ül tárgyalóasztalhoz Gyula város vezetésével, a húsüzem korábbi vezetőivel, illetve a társaság felszámolójával. Reményei szerint ezen az összejövetelen eldőlhet, milyen lépéssorozattal válhat tulajdonossá az önkormányzat a felszámolás alatt álló társaságban.
MTI