Már januárban lehet tőkeemlés a Pápai Hús 1913 Kft.-nél

2013-01-08 17:08
A többségi tulajdonosok szerint valamennyiük közös érdeke a pápai húsipari cég anyagi helyzetének rendezése; a pápai önkormányzat tőkeemeléséről akár már a következő, január 16-i taggyűlésen érdemi döntést hozhatnak - közölte Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója a taggyűlést követően.
Tájékoztatása szerint a taggyűlésen ismertették a többségi tulajdonosokkal, a Dedeko Kft.-vel és a Nyugat-Agro Kft.-vel, hogy a pápai önkormányzat törzstőke-emeléssel kívánja segíteni a cég működését. Az önkormányzattal történő egyeztetések folytatására külön tárgyalódelegációt jelöltek ki azzal, hogy a megbeszélések eredményétől függően akár már a január 16-i taggyűlésen érdemi döntést hozhassanak. December végén jelentették be, hogy a pápai önkormányzat ötven százalék fölé emeli jelenlegi nyolcszázalékos tulajdoni hányadát a Pápai Hús 1913 Kft.-ben.

Áldozó Tamás, a város polgármestere a tulajdonrész pontos értékét nem közölte, csak annyit mondott, hogy a tőkeemelés több milliárd forintot jelent. Közlése szerint a tőkeemelés biztosítja a többletforrást az ezer embert foglalkoztató húsüzem forgóeszközhiány miatti problémájának megoldásához. A tőkeemeléssel a stratégiai - azaz a háromnegyedes többséget igénylő - döntéseket leszámítva a város határozhat a társaság ügyeiben - tette hozzá.

A húsipari cégek megmentését kormányzati szinten koordináló Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a decemberi pápai sajtótájékoztatón azt mondta: az önkormányzat nagyobb szerepvállalásával biztosított lesz a termelők és beszállítók folyamatos, pontos kifizetése, és a megfelelő alapanyag finanszírozása.
MTI