Mussolini uralmára Olaszországban úgy emlékeznek, mint egyfajta aranykorra. Akkoriban minden településen postahivatal nyílt, Toszkánában a délkeleti mocsarakat lecsapolták, majd burkolt utakat építettek rájuk, és a vonatok is pontosan jártak. Az egykori diktátor szülőfaluja szinte zarándokhellyé vált. Többen pózolnak a sírjánál, illetve tucatjával kapni a képmásával - és alkalmanként fasiszta szimbólumokkal - díszített szuveníreket. Mindeközben a második világháború atrocitásairól mintha mindenki megfeledkezett volna. Mi lehet ennek a torzulásnak az oka egy olyan Európában, amelynek egy része még most is a bocsánatot keresi a háborús bűnökért?

A jelenség hátterében nem a nacionalista mozgalmakat kell keresnünk, hanem pont a mainstream és baloldali politikát. A háború után a volt fasisztákat a társadalom nem rekesztette ki, és Olaszországban a fasiszta múlttal való szembenézés sosem történt meg - szemben Németországgal, ahol a nácizmussal való számvetés azóta is a politikai diskurzus része. A volt fasiszták kezdetben kapóra jöttek a szövetségeseknek, amikor a kapitalizmus és a kommunizmus ellen kellett nemzeti és nemzetközi szinten vitába szállni. A francia és angol vezetés csak örült ennek, mert a fő ellenség úgyis Németország volt.

Ennek nyomán az olaszok nem számoltak le a múltjukkal, inkább kollektíven idealizálták azt. A spanyol polgárháborúban való részvétel mellet az Albánia és Görögország elleni támadások szintén a feledés homályába vesznek, ahogy az etióp civilek elleni mustárgázos támadásokat is mintha kitörölték volna a nép emlékezetéből, miközben a deportálások, a kivégzések és száműzetések pedig apróbb, javarészt ártalmatlan cselekedetekként vannak feltüntetve.

Nem változtatott ezen Berlusconi sem, aki nemhogy lerombolta volna ezeket a tévképzeteket, inkább meglovagolta ezt a részrehajló amnéziát. A politikai többséghez szüksége volt a szavazatokra, ehhez pedig a megmaradt fasiszta szimpatizánsokra, így a fasizmust szociálisan elfogadhatónak állította be. Koalícióra lépett a fasisztákkal, és többüket a kabinet részévé tette.

Berlusconi az óta leköszönt. Elnöksége, és módszerei nem változtatták Olaszországot jobboldali állammá - a szélsőjobb az óta is töredezett, támogatottsága elenyésző. Öröksége viszont ennél súlyosabb: jelentéktelenné tette a fasizmust. Ez a jelentéktelenség az, ami azóta lehetőséget ad szélsőséges jobboldali csoportoknak, hogy nyíltan - és gyakran erőszakosan - lépjenek fel. Az Európa Liga novemberi fordulójában Olaszországban játszó Tottenham Hotspur rajongóit meglincselő önjelölt fasiszták, vagy az oktatási költségvetés megnyirbálása ellen az iskoláknál füstgránátokkal tüntető, Mussolinit éltető neofasiszták éppúgy Berlusconi örökségét képezik, mint a politikai környezet, amit hátrahagyott.

Hans-Jürgen Schlamp 1986-ban csatlakozott a Der Spiegel szerkesztőségéhez. Az évek során volt bonni és római tudósító is. Brüsszeli irodájukat 2005 óta vezeti. Schlamp a Kölni Egyetemen szerzett közgazdasági és társadalomtudományi diplomát.