Már 71 ezren kattintottak a számlaválasztó programra

2013-01-10 14:19
Eddig mintegy 71 ezer ügyfél vette igénybe a PSZÁF bankszámla-választó programját - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője.
A PSZÁF tavaly december közepén a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő számlaválasztó programot indított el a honlapján. Az interaktív internetes alkalmazás összehasonlíthatóvá teszi a forint folyószámlák, a betéti bankkártyák és a belföldi forint pénzforgalmi műveletek kondícióit. Szolnokiné Pap Judit, a felügyelet főosztályvezetője elmondta: a pénzügyi szolgáltatók számlatermékekhez és pénzforgalmi szolgáltatásokhoz kötődő díjstruktúrája bonyolult, sokszor átláthatatlan, így a bankok ügyfelei számára nehezen összehasonlíthatók az egyes csomagok feltételei, kondíciói.

Ez gyakran gátolja a bankváltást és ezzel párhuzamosan a piaci versenyt, holott az idén január 1-jétől bevezetett pénzügyi tranzakciós illeték hatására a pénzügyi szolgáltatók árazásában a korábbinál jelentősebb eltérések várhatók. Kifejtette: a már számlával rendelkező mintegy 8,2 millió lakos, illetve az új számlát nyitók számára jelenleg 156 bank, fióktelep és takarékszövetkezet mintegy 700 számlatermékének és 760 bankkártyájának kondíciói váltak összehasonlíthatóvá.



A lakossági bankszámlák esetében igen magas a piaci koncentráció, a fogyasztók 87 százaléka mindössze 12 bank számlaszolgáltatásait veszi igénybe - fűzte hozzá. Elmondta: a hitelintézetek a PSZÁF vonatkozó rendelete alapján kötelesek folyamatosan rendelkezésre bocsátani az aktuális, hatályban lévő adatokat az internetes alkalmazáshoz, attól az időponttól, ahogy az adott csomag kondíciójában változás történik. A felügyelet számlaválasztó programja bemutatja a 18 év feletti lakossági ügyfelek számára elérhető forint folyószámlák és betéti bankkártyák, illetve a belföldi forint tranzakciók jellemzőit és hatályos költségeit.

A program a széles fogyasztói kör számára kínált termékeket jeleníti meg, nem tartalmazza azokat a konstrukciókat, amelyek csak egy szűk réteget céloznak meg, így például a privát banki szolgáltatások díjait nem mutatja be. A főosztályvezető kiemelte: ha egy ügyfél a számlavezetési költségek megfelelő összehasonlításával, esetleg a számlaváltással vagy a bankváltással megfelelő időben él, évente számlánként akár 35-50 ezer forintot is megtakaríthat.

Binder István arról is szólt, hogy a PSZÁF korábbi programjai közül a betét- és megtakarítás-kereső programot, amelyet a felügyelet 2011. június elsején indított, mintegy 883 ezer ügyfél tekintette meg, míg a 2010 áprilisától startoló hitel- és lízingválasztó programot mintegy 456 ezer ügyfél vette igénybe eddig.
MTI