Kezdjük a bankunióval! A projektet tavaly június 29-én jelentették be, és a piacok szinte egyöntetűen kedvezően fogadták. Úgy értékelték, hogy az európai vezetés immár más módon viszonyul a válsághoz. Korábban a politikusok olyan jelzéseket adtak, amelyek szerint a már meglévő költségvetési szabályok szigorítása elegendő lenne az euróval szembeni bizalom helyreállításához. Júniusban azonban úgy tűnt, felismerik: a zónán belüli problémáknak mélyebb gyökereik vannak. A bankunió az első része volt egy rendszerszintű problémára adott rendszerszintű válasznak. Az akkori bejelentéssel egy időben az Európai Központi Bank (EKB) is közölte, hogy új kötvényvásárlási programot indít. A két lépés meg is nyugtatta az euró jövőjéért aggódó piacokat.

A nemrégiben tartott csúcson az uniós pénzügyminiszterek megállapodtak a bankunióhoz vezető első fontos lépésben. Létrehozták az egységes bankfelügyeletet. Az EKB pozíciója erős marad, szoros felügyelete lesz az eurózóna pénzintézetei felett, persze mérettől függően más-más módon. A bankok eszközeinek 85 százaléka felett – több mint 150 intézetről van szó – közvetlen lesz a felügyelet. Ebbe a körbe azok a bankok tartoznak, amelyek eszközértéke meghaladja a 30 milliárd eurót. Ugyanakkor a központi banknak arra is meglesz a jogosítványa, hogy alaposan megvizsgálja a határérték alatti eszközértékű pénzintézeteket is. Ezzel megszűnik az a lehetőség, hogy egy bank úgymond játsszon ezzel a határértékkel, így vonva ki magát a szorosabb ellenőrzés alól. További előnye az ilyen típusú szabályozásnak, hogy a felügyelet a kis hitelintézetekre is kiterjed, amelyek bár egymagukban nem jelentős szereplői a szektornak, de együttesen komoly tényezői az európai bankrendszernek.

Az egységes felügyelet létrehozása mint első lépés volt a legkönnyebb az EU-s integrált pénzügyi rendszerhez vezető három lépésből. A következő már korántsem néz ki ilyen simának. Ennek során ugyanis egy olyan hatóságot kell felállítani, amely például egy bank esetleges veszteségét szétterítheti a részvényesek és a hitelezők között, adott esetben bezárhat pénzintézeteket, és alkalmazottakat bocsáthat el. Ennek az új hatóságnak a felállítása egyelőre kezdeti fázisban van. A tagállamok csupán abban tudtak megállapodni, hogy szükség van egy ilyen intézményre, és annak működési mechanizmusát a 2014-es európai választásokig ki kell dolgozni. A bankunió tehát, ha lassan is, de azért halad előre.

A fiskális unió ügyében az EU-csúcs csalódást okozott. Az euró alapító atyjai tisztában voltak azzal, hogy a monetáris uniót ki kell egészíteni a fiskális unióval is, de e nehéz kérdés megoldását utódaikra hagyták. Most itt az idő, hogy néhány megválaszolatlan kérdést feltegyünk. Lesz-e végre rendes költségvetése az eurózónának? Az új rendszert vajon kormányok közötti transzferekként kell tekintenünk, vagy az egyes országok a közös kasszához járulnak hozzá, s ez végzi az elosztást? Mit jelent az eurózóna pénzügyi uniója a teljes EU-ra nézve? Világos, hogy ezekre a kérdésekre túl korai még választ várnunk. Foglalkozni azonban muszáj velük. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke korábban már jelezte, hogy összefogná ezt a válaszkeresési folyamatot. Ha Európa vezetői megadják neki az ehhez szükséges mandátumot, megmutathatják, hogy valóban stratégiailag gondolkodnak, s nem pusztán a piaci nyomásnak engedelmeskednek.

A szerző a brüsszeli kutató- és tanácsadó intézet, a Bruegel Institute vezetője