Felforgatták a járóbeteg-beutalás rendjét

94
2013-01-28 15:50
Aláírásgyűjtésbe kezdett Rákosmente polgármestere, mivel nem ért egyet a január közepén életbe lépő új járóbeteg-beutalás rendjével. Riz Levente szerint ésszerűtlen, hogy drasztikusan korlátozzák a XVII. kerületben élő emberek ingyenes helyi egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését. Az új ÁNTSZ rendelet szerint a Medical Centert ugyanis többi között a Maglódon, Pécelen, Ecseren, Kókán, Tápiószecsőn, Tóalmáson, Szentmártonkátán és a XVII. kerület bizonyos részein élők vehetik igénybe. Eddig ide főleg a XVII. kerületben élők jártak kezelésre, vérvételre, vagy fülészetre. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Budapesten és Pest megyében felforgatta a betegutakat.
Paller Judit országos tiszti főorvos szerint a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva. Nem volt szabályozva, kinek hová kell menni, így a beteg mostanáig "szokás alapján" választott járóbeteg-szakellátó intézményt.

A tiszti főorvos hangsúlyozta: a szolgáltatók számára továbbra is adott a lehetőség arra, hogy "területen kívülről" érkező betegeket fogadjanak, ezzel együtt pedig a megkezdett kezeléseket folytassák. A beutalási rend mindössze azt határozza meg, hogy mely betegeket kötelesek ellátni. Előzetes tájékozódást követően a háziorvosok továbbra is beutalhatják a betegeket ugyanabba járóbeteg-szakellátást végző intézménybe, ahová eddig is küldték őket.

Paller Judit azt nyilatkozta: várják a szolgáltatók visszajelzéseit, a szakmai észrevételeket a soron következő módosítás során mérlegelni fogják.

 

Tóalmáson a háziorvosi rendelő asszisztense azt nyilatkozta a Figyelő Online-nak, főleg a kórházi beutalások változása érinti a betegeket. A járóbeteg ellátást eddig is főleg Nagykáta látta el és ez a jövőben is így történik. Egy másik település Kóka háziorvosa dr. Havas Mária kiemelte: az új betegutaknál először a Jászberényben lévő kórházba kellett volna utalnia a betegeket, de kérésükre az ÁNTSZ engedélyezte, hogy Budapestre a X. kerületben lévő Bajcsy kórházba küldje a betegeit.

Az ÁNTSZ Medical Centernek küldött levele szerint pl. gyógytornára Tápiószecsőről, Ecserről, Szentmártonkátáról, Kókáról, Tóalmásról, Pécelről és Maglódról várják Budapest XVII. kerületébe a betegeket. Ezekről a településekről egy mozgásszervi problémával rendelkező beteg vonattal és volánbusszal tudja megközelíteni a Medical Centert, na meg persze a saját gépkocsijával.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalánál több fővárosi kerületi és Pest megyei település is panaszt tett már a szakellátás új beutalási rendjével kapcsolatban, az ÁNTSZ sajtóosztályán azt mondták a Figyelő Online-nak, a panaszokat minden esetben meg fogják vizsgálni.

Az ÁNTSZ a Figyelő Online-nak küldött levelében kiemeli, például az V. kerületi lakosok gyermekgyógyászati és pszichiátriai vizsgálatát 4-4 szolgáltató, míg a II. kerületben a kardiológiai ellátást 5, az ortépédiai ellátást 4 különböző szolgáltató végezte. Akadtak olyan települések is, amelyeket korábban egyik szolgáltatóhoz sem soroltak be. A kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy az OTH-hoz több panasz is érkezett amiatt, hogy egyes intézmények betegek ellátását utasították el.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala (OTH) figyelmet fordított arra, hogy az adott területen élőket lehetőség szerint a hozzájuk legközelebbi szolgáltatóhoz sorolják be, valamint arra is, hogy az önkormányzatok által fenntartott járóbeteg ellátók az általuk működtetett szakrendelésekkel az adott települést illetve kerületet elláthassák.

Az OTH tekintetbe vette azt is, hogy az uniós fejlesztési forrásból felújított rendelőintézetek a támogatási szerződésben vállalt fenntartási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. Ugyanakkor nem állapíthatott meg ellátási területet egy-egy adott szakmára annak az intézménynek, amelyik arra nem rendelkezik ellátási jogosultsággal. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a betegeknek egy távolabbi szakrendelőt kell felkeresniük.


Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a szolgáltatók számára továbbra is biztosított a lehetőség arra, hogy „területen kívülről" érkező betegeket fogadjanak, ezzel együtt pedig a megkezdett kezeléseket folytassák. A beutalási rend mindössze azt határozza meg, hogy mely betegeket kötelesek ellátni. A területi ellátási kötelezettség új rendje nem borítja fel a kialakult betegutakat - teszi hozzá az ÁNTSZ OTH. Előzetes tájékozódást követően a háziorvosok továbbra is beutalhatják betegeiket ugyanabba járóbeteg szakellátást végző intézménybe, ahová eddig is küldték pácienseiket. Igen ám, de a XVII. kerületben lévő Medical Center több beteget ugyan kapott, de finanszírozást nem rendeltek a megnövekedett betegszámhoz.

A Figyelő Online-nak a XVII. kerületben lévő Medical Centerben egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta: az új járóbeteg ellátás határvonalainak átrajzolásával a XVII. kerületiek mellett Pécel, Ecser és Maglód betegeinek az ellátására is megbízást kaptak. Ezzel nem lenne semmi gond, csupán a finanszírozáson nem változtattak, vagyis ugyanazt a keretösszeget kapják, mint korábban, csak 3-4-szer annyi beteget kell ellátniuk. A Medical Centernek egyébként a tárgyi és személyi feltételei megvannak a betegellátáshoz, csak a finanszírozás hiányzik hozzá. Példaként említették, hogy az új ellátási rend alapján, aki eddig XVII. kerületi lakosként laborvizsgálatra a Medical Centerbe járt azok közül már csak a 1171-es irányítószámmal, főleg a Rákoskerten és Rákoscsaba egyes részein élők laborvizsgálatát kötelesek ellátni térítésmentesen. Az új rendelet szerint azonban a XVII. kerületben élők helyett a maglódi és a péceli lakosok járhatnak a Medical Center laborjába.

Riz Levente polgármester az alábbi levelet küldte az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának;

Tisztelt Tisztifőorvos Asszony!

Döbbenettel és felháborodással értesültem az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) IF-2649-2/2012, valamint IF-2663-2/2012 számú, egyaránt 2013. január 2. napján kelt határozatáról.

Mindenekelőtt elfogadhatatlannak tartom azt az eljárásrendet, amelynek keretében a 2013. január 2. kelt és január 21. napján hatályba lépett, fentebb említett határozatok születtek. A döntésről az ÁNTSZ nem tájékoztatta Rákosmente Önkormányzatát és polgármesterét, nem történt előzetes konzultáció, nem kérték állásfoglalásunkat, a határozatról a mai napig semmilyen hivatalos levél, e-mail, fax, telefon nem érkezett hozzánk.

Tisztelt Tisztifőorvos Asszony!

A rákosmenti régió ellátási területeit megváltoztató határozatok ésszerűtlen és minden helyismeretet nélkülöző döntések eredményei, veszélyeztetik a XVII. kerületi lakosok egészségügyi ellátásának biztonságát. Kizárják az itt élő 87 ezer ember döntő többségét olyan OEP által finanszírozott, térítésmentes egészségügyi szolgáltatásokból, amelyeket Rákosmentén máshol nem vehetnek igénybe. A kerületiek utazásra kényszerülnek akkor, amikor városrészükben megvan a megfelelő kapacitás, csak azt egy felelőtlen döntéssel agglomerációs településeknek biztosították.Rákosmente polgármestereként, egyúttal országgyűlési képviselőjeként meggyőződésem, hogy a jelenlegi - a helyi egészségügyi szolgáltatások romlásával, kaotikus állapotok kialakulásával fenyegető - helyzet orvoslása kizárólag az érintett határozatok visszavonása útján lehetséges. Erre tekintettel nyomatékosan kérem a Tisztelt Hivatalt, hogy a határozatokat saját hatáskörben vonja vissza és tegye lehetővé, hogy az érintettek bevonásával haladéktalanul egyeztetési eljárás kezdődjön Rákosmente biztonságos egészségügyi ellátása érdekében. Mindemellett tájékozatom a Tisztelt Hivatalt, hogy Rákosmente Önkormányzata minden jogos eszköz igénybevételével fel fog lépni a határozatokkal szemben. Ennek keretében jelzem, hogy Önkormányzatunk - amennyiben nem kerül visszavonásra - bírósági úton fogja megtámadni döntésüket, ugyanis határozataik súlyos, hatályon kívül helyezést megalapozó jogszabálysértést tartalmaznak, ezért álláspontunk szerint a majdan eljáró bíróság érdemi vizsgálat nélkül hatályon kívül fogja helyezni azokat. A fentiekre figyelemmel, a XVII. kerületi lakosok egészségügyi ellátásokhoz fűződő alapvető jogait tiszteletben tartó és ésszerű döntés meghozatala érdekében ismételten kérem az említett határozatok saját hatáskörben történő visszavonását, egyúttal a szükséges egyeztetés mielőbbi megkezdését - írja levelében Riz Levente január 19-én.

Rákosmente polgármestere aláírásgyűjtésbe is kezdett nem csak az átgondolatlan járóbeteg-beutalás miatt, hanem azért, hogy a XVII. kerületi lakosok is olyan egészségügyi intézménybe kapjanak ellátást, amely megfelel a XXI. századi követelményeknek.