Deák Dániel a kormány külföldre vitt pénzek elleni off enzívájáról

Az alpesi országnak ilyet ez idáig Nagy-Britanniával és Ausztriával sikerült kötnie. Németország és Franciaország ellenállt, és az Európai Bizottság is hevesen ellenzi a svájci politikát. Svájc ugyanakkor bejelentette, hogy Görögország és Olaszország is érdeklődik. A napokban kiadott kormányközleményből megtudtuk, hogy Magyarország is. Az alábbiakban röviden elmagyarázzuk, ha Magyarország kötne ilyen megállapodást, nem egyes emberek, hanem egy egész ország kötelezné el magát az „offshore-spekulánsok” mellett.

A probléma gyökere az, hogy természetes személyek és vállalatok megtakarításaikat olyan helyekre vihetik, ahol az elért hozamot a forrásország nullához közeli adóval terheli. Ha azonban például egy német polgár Svájcban tartja a pénzét, és netán kamatot kap, ez után Németországban kellene adóznia. Ez azonban mégsem lehetséges, ha a svájci pénzügyi közvetítő nem szolgáltat a német adóhatóságnak információt a befektetésről.

Mivel az adóeltitkolás lehetővé tételét az Európai Bizottság káros adóversenynek tekinti, nyomást gyakorol az adóparadicsomokra, hogy működjenek együtt az adózó illetősége szerinti tagállam hatóságaival. Ennek leglátványosabb eszköze a 2005-től hatályos kamatmegtakarítási irányelv, amely azt írja elő, hogy a forrásország hatóságai szolgáltassanak adatot az ottani befektetésekről az illetőség szerinti országnak. Kompromisszumok eredményeként az irányelvbe átmeneti jelleggel belefoglaltak kivételes szabályokat. Eszerint egyes tagállamok (ma már csak Ausztria és Luxemburg) fölkínálhatják a választást a befektetőnek: alkalmazzák-e az irányelv rendes szabályát az adóinformáció átadásáról, vagy büntető jellegű forrásadót vessenek-e ki, viszont nem adnak ki információt. Az adócsalók nyilván az utóbbi lehetőséget választják, még akkor is, ha ma már 35 százalékos adó levonását kell elviselniük. A forrásország az adóbevétel háromnegyedét átutalja a származási országnak – itt jön a képbe Magyarország érdeklődése –, viszont az adózó titokban marad.

A svájci bankszövetség 2009 decemberében dolgozta ki azt a taktikát, amelyet követve Svájc kétoldalú, úgynevezett Rubik-egyezményeket akar kötni az egyes EU-tagállamokkal. Az ilyen egyezménynek két fő eleme van. Az egyik szerint a múltra nézve svájci átalányadóval megváltható az adózás elől elvont vagyon, és az alpesi ország nem ad ki adóinformációt. Ez az adóamnesztia. A másik elem alapján Svájc a jövőre nézve felkínálja az ott befektető adózónak az előbb említett választási lehetőséget. A befektető pedig a dolog logikájánál fogva nyilván a magas forrásadót és ezzel a zéró információátadást választja.

Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok egyaránt nyomás alatt tartja Svájcot. Az amerikaiak bevezették az úgynevezett FATCA törvényt. Ennek a lényege az, hogy amerikaiak külföldi bankszámláiról akár a külföldi pénzügyi közvetítők is kötelesek információt átadni az amerikai adóhivatalnak. (Az, hogy ez miként kivitelezhető, nem tárgya ennek az írásnak.) Az Európai Bizottság jogsértési eljárással fenyegeti azon tagállamokat, amelyek Rubik-egyezményt kötnének, és Svájcot is szerződésszegéssel vádolja.

Bár a magyar kormány közleményben jelentette be, hogy megadóztatnák magyarok Svájcba kivitt vagyonát, nehezen hihető, hogy hazánk kereste volna meg ezzel Bernt, és az sem lehet igaz, hogy Magyarország adóztatná meg a svájci bankszámlákon található pénzt. Mint fentebb láttuk, ezt Svájc teszi meg, amely a beszedett adóbevétel nagy részét átutalja Magyarországra, cserébe pedig titokban tarthatja a magyar befektetéseket, amelyek így a magyar adóhatóság számára egyszer s mindenkorra láthatatlanná válnak.

A magyar költségvetés számára csábító lehetőség kínálkozik arra, hogy adóbevételt érjen el olyan területen, ahol egyébként reménytelen lenne az adóbehajtás. A magyar hatóságokban nem bízó személyek ugyanis nem éltek a sokszorosan felkínált adóamnesztia lehetőségével. Ennek viszont súlyos ára van: Budapest hozzájárul a feketepénz legalizálásához. Ez etikailag védhetetlen álláspont, de jogilag sem tartható. Ezzel ugyanis Magyarország egyrészt megsérti az EK-szerződésből adódó lojalitási követelményt, amely szerint egy tagállam semmi olyat nem tehet, amivel közvetlenül vagy közvetve veszélyezteti a közösségi célok elérését. Másrészt az adóamnesztia a magyar pénzügyi stabilitási törvény megsértését jelenti.

A Rubik-egyezményben felkínált út a civilizációt rombolja: elfedi azt a körülményt, amely szerint adóztatni jogállamban nemcsak adófizetést jelent, hanem az adó bevallását is. Ahogy az adóügyi biztos fogalmaz 2012. március 5-én kelt, az európai pénzügyminisztereknek írott levelében, az adótörvény tiszteletben tartása jogállamban és demokráciában nagyobb érték, mint maga az adóbevétel. Az adózás legalitása azt jelenti, hogy az adózó magatartása az adóhatóság és a polgártársak számára átlátható. Ha az állam megelégedne az adóbeszedéssel, az adózás aligha lenne több a puszta lopásnál.

Tudunk tanácsadókról, akik kapva kapnak az alkalmon, és megtévesztő közleményekkel környékezik meg ügyfeleiket, felajánlva segítségüket, hogy olajozzák a pénz Svájcba menekítését. Így tudna együttműködni az európai adópolitika iránt súlyosan illojális magyar kormány és a piacszerzésben bármi áron érdekelt tanácsadó. Utóbbi azt a látszatot kelti, mintha egy Rubik-egyezmény az adóelkerülés ellenében hatna. Magyarország tényleg adóbevételhez juthatna, de a Rubik-egyezmény értelme éppen az, hogy az adózó láthatatlanná tegye a kivitt pénzt a magyar hatóságok előtt. Amikor a tanácsadó súg, és az Európai Bizottság adóelkerülés ellen irányuló politikáját is megemlíti, azt már elmulasztja hozzátenni, hogy a bizottság hevesen ellenzi a Rubik-megállapodásokat.

További probléma az, hogy a kormány közleménye összemosott kétféle adózót: az egyik csoportba azok tartoznak, akik adózás elől eltitkolt pénzt vittek ki külföldre. Ezeken a csalókon segített volna a többszörös magyar adóamnesztia. A másik csoportba azok az ártatlan polgárok tartoznak, akik külföldi megtakarításaikat bejelentették a magyar adóhatóságnak, ezt nemcsak egyszerű törvénytiszteletből tették, hanem azért, hogy az alacsonyabb magyar jövedelemadót fizessék meg a külföldi, magasabb forrásadó helyett. A kormány a hír lebegtetésével nyomást akar gyakorolni azokra, akik nem éltek az amnesztia lehetőségével, miközben fenyegeti a teljesen ártatlanokat is. A tőkeszabadság elvével egyébként összeegyeztethetetlen befektetések megadóztatása csak azért, mert azok külföldön vannak.

A szerző egyetemi tanár a Corvinus Egyetemen, szakterülete a nemzetközi adójog