Meddig gyengül a forint?

232
2013-01-28 07:00
Bár reálgazdasági okok nem indokolják, a forint könnyen átlépheti a 300-as küszöböt az elkövetkező hetekben, az év második felében azonban - legalábbis az elemzők alapforgatókönyve szerint, azaz ha minden jól megy - már erősebb forintra számíthatunk, a jelenleginél lényegesen alacsonyabb kamat mellett.
Március végéig a forint bőven túlhaladhat a 300-as küszöbön, a 300 fölötti első nagyobb ellenállási szint a 303, a következő a 305 - mondta lapunknak Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemzője. A trend egyértelmű: a november végi 280-as szintről fokozatosan eljutottunk a 300-as szint közelébe - tette hozzá. Az elemző szerint a kamatcsökkentési cikluson túl az MNB elnökváltása körüli bizonytalanságok is gyengítik a forintot. Az esésbe emellett belejátszik a régió kedvezőtlen megítélése is - mondta.

A régiós valuták gyengülésére hívta föl a figyelmet Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője is, aki azonban rögtön hozzátette: a forint a térség valutáihoz képest is alulteljesítő volt. Amíg nem zajlik le az MNB vezetőváltása, s nem tisztázódik az új monetáris politika, addig változékony forintra számíthatunk, az árfolyam átlépheti a 300 forintos küszöböt is - vélte lapunk kérdésére Suppán Gergely is.

Gond az erőtlen forint

Bár az elhúzódó globális gazdasági válság következményei miatt több ország látványosan igyekszik gyengíteni a valutáját - legújabban Japán, Csehország - hogy élénkítse az exportját, Magyarország számára azonban a devizában eladósodottsága miatt ez nem járható út - fejtegette az elemző. Ezzel a kormány is tisztában van, nem célja a magyar gazdaságpolitikának a forint gyengítése, ezt Varga Mihály korábbi nyilatkozata helyre is tette - fűzte hozzá.

Annál inkább célja a gazdaságpolitikának az alapkamat csökkentése, ami érthető abból a szempontból, hogy a forintkamat az eurókamattal összevetve még mindig magas. Ma Magyarországon nagyon nehezen lehet találni olyan beruházást, amely képes kitermelni a banki marzzsal növelt forintkamatot - utóbbi mondatot Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára mondta a Figyelő konferenciáján a közelmúltban. Persze nem a magas kamat az egyetlen tényező, amely a vállalatok hitelezését akadályozza, de az egyik lényegi probléma valóban ez. A kérdés csak az, hogy mennyire bírja a forint erővel a folyamatos kamatvágásokat

A keddi kamatcsökkentés némileg kérdésessé vált: mint korábban arról hírt adtunk, a Morgan Stanley szerint elképzelhető, hogy a monetáris tanács szüntet tart a kamatcsökkentési ciklusban, bár még mindig esélyesebbnek látják, hogy a kamatcsökkentés mellett döntenek kedden.

A kamatcsökkentést tartják valószínűnek a lapunk által megkérdezett elemzők is, hiszen azt már beárazta a piac. A piacnak erre egyébként nagyon jó oka volt, hiszen tavaly augusztus óta a Monetáris Tanács külső tagjai rendre, következetesen a kamat csökkentésére szavaztak a belső tagok - Simor András, Karvalits Ferenc, Király Júlia - ellenében. Hogy megremeg-e végül mégiscsak a külső tagok keze a forint gyengülését látva, azt nyilvánvalóan sem Londonból, sem Budapestről nézve nem látható teljes biztonsággal előre.

Valószínűleg az sem teljesen mindegy, mi történik még a piacokon keddig. Pénteken a forint jelentősen gyengült, a 295 körüli szintekről hirtelen a 298 fölé szállt, majd visszatért a 297 és 298 közötti sávba, s a hétvégén is nagyjából ebben a zónában maradt, vasárnap este rövid időre volt 296 is. Ha esetleg hétfőn sor kerülne egy újabb hirtelen gyengülésre, az vélhetően a monetáris tanács külső tagjait is elgondolkodtatná.

Jönnek még valamivel jobb idők

Az év második felében már a jelenleginél erősebb forintra számíthatunk - vélték a lapunk által megkérdezett elemzők. Keszeg Ádám szerint a jelenlegi piaci aggodalmak a magyar monetáris politikával kapcsolatban nem bizonyulnak majd megalapozottaknak, ami hozzájárul majd az árfolyam tartós erősödéséhez.

Ami lehetővé teheti, hogy a monetáris tanács év végére eljusson akár a 4,5 százalékos alapkamatig úgy, hogy a forint árfolyama a 300-as szint alatt maradjon - ha nem is sokkal, 2013 júniusra 295, szeptemberre 290 forintos euróárfolyamszint a becslésük.

Suppán Gergely szintén jelentős kamatcsökkenést prognosztizál az év végéig, becslése szerint ha csak nem történik inflációs sokk, akkor el lehet jutni a 4,75 százalékos alapkamatig, de a 4,5 százalékot sem zárta ki. Mindkét elemző úgy vélte: az 5 százalékos alapkamatszintet gyorsan elérjük, utána lassul le a kamatcsökkentés üteme.