Már 2013-at írunk és az ígéretekből egyelőre semmi sem valósult meg, így Franciaország egyedül képviseli fegyveres erőkkel az Európai Uniót Maliban. Az Unió vezetőitől mindössze arra telt, hogy január közepére összehívjanak egy válságtanácskozást a helyzet kezelésére, így legalább politikai gesztust tettek Franciaország támogatására. Bár az EU egyik legfőbb célja az volt, hogy gyors és hatékony válaszlépéseket tudjon véghezvinni saját területén kívül, ezek a hetek bizonyítják, hogy képtelen megtenni a szükséges lépéseket. Az afrikai konfliktus egyik fő tanulsága Európa számára, hogy a közös hadsereg és az egységes diplomácia hiánya egyre jelentősebb kohéziós probléma az Unió életében.
A kevesebb mint hatezer kilométerre fekvő Mali esete sürgős beavatkozást követel, különben Európa kimaradhat a konfliktus rendezéséből, és azt egy másik régiós hatalom koordinálhatja. Miközben a média és a politika mindvégig Brüsszelre koncentrál (kritizálva a közös fellépés körüli elvi és gyakorlati megoldásokat), és a vezetők büszkén taglalják az európai katonai beavatkozás körülményeit, addig Franciaország mindennemű támogatás nélkül, önállóan cselekszik.
Ebben a kritikus helyzetben Cathrine Ashton, az Európai Unió első külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is súlytalan szereplő, mert feladatkörét maga sem látja tisztán. Jelenleg Európa ugyanazt a politikát alkalmazza, mint Szomália és a palesztin területek válsága során: pénzügyi eszközökkel és humanitárius programokkal próbálja megoldani a válsághelyzetet.
A puha hatalomra épülő diplomácia azonban életképtelen a fegyveres erők és a pénzügyi eszköztár bevetése nélkül. Ráadásul a XXI. században immár a kiberdiplomácia szerepe is nélkülözhetetlen, ami viszont jelenleg egyértelműen az USA fölényét mutatja. A közös védelem- és biztonságpolitika megalkotása révén az egyesült Európa még európaibbá válna.
Jean-Christophe Gallien a párizsi Sorbonne egyetem professzora, a SEAP tagja.