Nem tárgyal tovább velünk az IMF

2013-01-31 16:54
frissítve: 2013-01-31 20:44
A Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a készenléti megállapodásról (SBA) folytatott tárgyalások fel lettek függesztve - jelentette ki Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
"2012 elején olyan intézkedésekről tárgyaltunk a magyar kormánnyal, amelyeket egy készenléti megállapodás támogatott volna meg, amit a kormány elővigyázatosságiként szándékozott volna kezelni. Amint azt utóbbi hetekben közöltük, ezek a tárgyalások fel lettek függesztve" - jelentette ki Rice, Orbán Viktor miniszterelnöknek az IMF-fel folyatott tárgyalásokra vonatkozó kijelentésére reagálva.Orbán Viktor szerdán Brüsszelben kijelentette: az IMF nemet mondott a rugalmas hitelkeretre (flexible credit line, FCL) előterjesztett magyar igényre.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát, az IMF azonban - mondta - mindenképpen kölcsönt akart folyósítani. Hozzátette, hogy az álláspontok nem közeledtek, de amíg az EU és az IMF nem utasítja el, addig Magyarország kérése érvényben marad.A valutaalap központjában arra a kérdésre, hogy valótlanságot állított-e a magyar miniszterelnök, amikor arról beszélt, hogy az IMF nemet mondott a rugalmas hitelvonalra vonatkozó kérésre, Rice így felelt: "Egy program támogatásáról tárgyaltunk, arról, hogy elő tudjuk-e mozdítani azt egy készenléti megállapodással. Ez olyan eszköz, amelyet olyan országokra formáztak, amelyeknek a Magyarországéhoz hasonló igényei vannak".Az IMF a világgazdasági válság hatására felülvizsgálta és bővítette elővigyázatossági hiteleszközeit. Egyik ilyen eszköze a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line), amelyet az IMF erős gazdasági alapokkal, jó mérlegteljesítményekkel rendelkező országoknak kínál válságmegelőző céllal. Magyarország ilyen típusú hitelkeretet kért a valutaalaptól.

A kérvényező ország a keretet gyakorlatilag automatikusan megkapja, ha megfelel az előre ismert szabványfeltételeknek. A keretből szükség esetén le lehet hívni, mégpedig külön eseti teljesítményellenőrzés vagy további feltételek kiszabása nélkül. Az FCL feltétele, hogy az ország nagyon erős gazdasági fundamentumokkal és intézményi szabályozással rendelkezzen. Ezen kívül kiváló hagyományokkal kell rendelkeznie a hatékony gazdaságpolitika végrehajtásában, és elkötelezettnek kell lennie az ilyen intézkedések meghozatala mellett.A rugalmas hitelkeretet az IMF egy vagy két évre adja, az első év után ellenőrzi a szabványfeltételek meglétét. Ilyen keretet váltott ki Lengyelország 2009. májusban. A szerződést az IMF és Lengyelország azóta többször is meghosszabbította, legutóbb a múlt héten. A rugalmas kerethez az EU nem társít pénzt.Az IMF szigorban keményebb új típusú eszköze az elővigyázatossági és likviditási hitelkeret (Precautionary and Liquidity Line).

Ezt szintén erős alapokkal és jó teljesítménymúlttal rendelkező országoknak adják, de olyanoknak, amelyek átmeneti sebezhetőségük miatt a szabvány előfeltételeknél több odafigyelésre szorulnak. Az IMF felméri a rugalmas hitelkeret esetén szokásos előfeltételek meglétét, és ezt megtoldja a felmérés során feltárt sérülékenységek célzott kezelésére szóló feltételekkel. Ilyen megállapodást fél évre vagy egy-két évre lehet kötni. Hosszabb futamidőben a feltételek teljesítését az IMF félévente ellenőrzi. Ez a keret is szolgálhat pusztán elővigyázatossági biztosíték gyanánt. Ilyen hitelkeretben azonban nem részesülhet olyan ország, amely szembesül a következő nehézségek bármelyikével: tartósan képtelen kijutni a nemzetközi tőkepiacra, nagy makrogazdasági vagy szerkezeti átalakításra van szüksége, kormányzati adóssága nagy valószínűséggel nem tartható fenn középtávon, illetve elterjedt a bankok fizetésképtelensége. Szintén lehet elővigyázatossági keretként kezelni az IMF hagyományos és legelterjedtebb hitelkeretét, a készenléti megállapodást (Stand-By Arrangement).

A készenléti megállapodásnak szabvány előfeltételei nincsenek. Az IMF akkor köti meg a megállapodást, ha sikerül megegyezni az elvárt makrogazdasági pályában és a célszámok elérésének menetrendjében. A szükséges intézkedések tekintetében az IMF újabban rugalmasságot tanúsít. A pálya tartását az IMF rendszerint negyedévente ellenőrzi. A készenléti megállapodás futamideje egy-két év, kivételesen három év. Ha a kedvezményezett az összegből nem hív le, akkor csak a rendelkezésre állást téríti meg az IMF-nek: ez a díj a keret nagyságától függően a keretösszeg maximum 0,6 százaléka lehet évente. Ilyen elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodást kötött Románia tavaly, 2011. márciusban az IMF-fel.
MTI