Hatezerért kell bejelenteni a konyhakertet, tiltakozik a MOSZ

2013-02-02 09:16
A MOSZ az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordult, mert mintegy 350 ezer családot hoz méltatlan helyzetbe a kötelező mezőgazdasági földregisztráció, amelynek egyetlen hónap alatt kellett volna eleget tenniük - számol be róla a szombati Népszabadság.
Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkárhelyettese a lapnak elmondta, hogy az Országgyűlés decemberben módosította a földtörvényt, ennek értelmében 2013. január 31-ig minden mezőgazdasági földhasználatot - mérettől függetlenül - be kellett jelenteni a földhivatalnak. Korábban csak az egy hektárt meghaladó használatra vonatkozott a bejelentési kötelezettség.

A MOSZ becslése szerint a változtatás most mintegy 350 ezer olyan családot érint, akik a korábban zártkertnek minősített kisebb parcellákon gyümölcsöt, szőlőt, zöldséget termeltek saját szükségletükre vagy akár eladásra is. A bejelentést elmulasztókat a földhivatal a föld aranykorona-értékének ezerszeresét kitevő büntetéssel sújtja.

A törvény szerint a bejelentésért alkalmanként hatezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, ami a MOSZ véleménye szerint méltánytalan a kis területeket használókkal szemben, akiknek ugyanakkora díjat kell leróniuk, mint a földet hivatásszerűen művelőknek. A MOSZ elfogadhatatlannak tartja a törvény végrehajtási módját, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordult, s abban bízik, hogy a kellő felkészülési időt nem biztosító rendelkezés az Alkotmánybíróság rostáján is fennakad majd - írja a lap.
MTI