Argentína két hónapra befagyasztja élelmiszerárait az infláció fékezése érdekében

2013-02-05 08:17
Argentína két hónapra befagyasztja az élelmiszerárakat, hogy megakadályozza a vágtató infláció kialakulását - jelentették be hétfőn hivatalosan Buenos Airesben.
Az intézkedés az országban működő minden nagy szupermarketlánc minden árujára vonatkozik. Az ország élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelméből 70 százalékkal részesülő láncok érdekcsoportja megállapodott erről a kereskedelmi minisztériummal.

A minisztérium azt szeretné, ha a vásárlók megőriznék a nyugtákat, és ezek alapján figyelnék az árak alakulását. Ha április 1-je előtt áremelkedést tapasztalnak, panaszt tehetnek egy állami ügyfélszolgálatnál.Közvélemény-kutatási eredmények szerint az argentinokat legjobban az infláció mértéke aggasztja. Független elemzők azt mondják: a pénz elértéktelenedése az idén elérheti a 30 százalékot.

A kormány közölte: megpróbálja elérni, hogy a szakszervezetekkel megtartandó következő bértárgyaláson a kialkudott emelés nem legyen több 20 százaléknál. Ebből is látszik, hogy szinte senki nem hiszi el: az éves infláció csupán 10 százalékos az országban. Soledad Perez Duhalde közgazdász szerint az árbefagyasztás nem fog megoldani semmit, mint ahogy a korábbi hasonló kísérletek is kudarcba fulladtak, legfeljebb áruhiány lép majd fel a szupermarketekben.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) éppen a múlt héten marasztalta el Argentínát a gazdasági növekedésre és inflációra vonatkozó statisztikák kozmetikázása miatt, és határidőt szabott az ország számára a probléma orvoslására. Washingtoni ülésén a nemzetközi pénzügyi intézmény igazgatótanácsa megállapította, hogy Buenos Aires megsértette az IMF-tagsággal kapcsolatos kötelezettségeit.
MTI