A víziközmű szövetség kész az együttműködésre

2013-02-08 09:41
Az ágazat és az ágazat szereplőinek problémáit ismerve a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kész az együttműködésre és törekszik megtalálni a megoldást - közölte a rezsicsökkentés kapcsán a szervezet az MTI megkeresésére.
Július 1-jétől a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjakat is átlagosan 10 százalékkal tervezi csökkenteni a kormányzat. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón közölte: a pontos mértéket az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at.

A MaVíz szerint a szövetség - felhasználva a birtokában lévő szakmai információkat - a mögötte álló szakmai apparátus támogatásával igyekszik olyan javaslatokat, tanulmányokat kidolgozni, amelyekkel a háromtagú bizottsághoz fordulhat, és szakmai segítséget nyújthat a döntés előkészítésében. A kormányzati elképzelések szerint ugyanis az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia részletes előterjesztését.
MTI