Az amerikai adósság GDP-hez viszonyított aránya Clinton kormányzása alatt még csökkent is, és nem is volt komoly gond ezen a téren, amíg az ifjabb Bush adócsökkentései, és háborúi fel nem emésztették a többletet, sőt, azon túl gyakorlatilag a megtakarításokat is.

A lényeg azonban nem a múlt vétségeinek felhánytorgatása. Bár kétségtelen, hogy szükség lesz bizonyos lépésekre, hogy megfékezzék a kormányzati adósság növekedését, de cselekedni semmiképpen sem most lenne célszerű.

Hogy kicsit jobban értsük az indokokat, a következő egyszerű kijelentésből indulunk ki: A kormányzati kiadások csökkentése állásokat szüntet meg, és csökkenti a gazdaság méretét.

Jelenleg semmi értelme ezt a kijelentést vitatni. A fiskális szigor ezen hatását már temérdek kutatással sikerült alátámasztani - a közelmúltban ezen a téren szerzett tapasztalatokról nem is beszélve. Példaként ott van rögtön Írország a megállíthatatlannak tűnő lecsúszásával, holott nemrég még a felelős politika ragyogó csillagaként emlegették. Vagy ott van Anglia, ahol Cameron kormányának restrikciói „sikeresen" kisiklatták a gazdasági stabilizációt.

Még a republikánusok többsége is beismeri, hogy a költségek visszafogása árt a foglalkoztatottságnak. Bár ők jellemzően a „Militarizált Keynesianizmus" hívei, és hajlamosak azt hinni, hogy a hadi kiadások, és csakis a hadi kiadások teremtenek állásokat, de most a lényegre végülis sikeresen rátapintottak: ha a kormányzat csökkenti ráfordításait, munkahelyek fognak megszűnni.

Bár végső soron hibás, de logikus ellenérvnek tűnhet, hogy a munkahelyek megszűnése kiadáscsökkentés, vagy adóemelés folytán mindenképpen bekövetkezik, amin ezért egyszerűbb lehet most túlesni. Korábban is volt már hasonló helyzet, a 80-as évek végén, és 1990-ben, a hidegháború végét követően. Ekkor az Egyesült Államok erőteljesen elkezdte csökkenteni védelmi kiadásait, melynek folytán rengeteg állás megszűnt. Ez akkoriban különösen Kaliforniát sújtotta, ugyanakkor állami szinten sikerült enyhíteni a helyzeten azzal, hogy a Federal Reserve (tulajdonképpen a kiadáscsökkentésekkel párhuzamosan) csökkentette a kamatokat. Ezzel elérték, hogy a magánkiadások megnőjenek, és ez nagyrészt ellensúlyozni tudta a káros hatásokat.

Manapság más a helyzet. A Gazdasági Világválság óta a legsúlyosabb krízis utóhatásait éljük, a FED pedig már így is annyit csökkentett a kamatokon, amennyit csak lehet - jóformán nullára redukálva azokat. Így a továbbiakban már nincs mivel tompítani a negatív hatásokat.