Csaknem száz út járhatatlan a Dunántúlon

2013-02-14 08:15
Hóátfúvások miatt csaknem 100 alsóbbrendű út vált járhatatlanná az országban, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei napok óta megállás nélkül dolgoznak, elzárt település nincs - közölte a társaság csütörtök hajnalban.
200 veszteglő teheautó
Már kétszáznál is több teherjármű vesztegel a Győr-Moson-Sopron megyei határátkelőknél, mert a hófúvások miatt szerda estétől nem léphetnek be az országba - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel. Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint Hegyeshalomnál 150, Rajkánál 40, Vámosszabadinál 15, Kópházánál pedig 7 kamion várja, hogy magyar területre léphessen. Hozzátette: a 84-es főúton Lövőnél a rendőrség nem engedi tovább a kamionokat Vas megyébe, azokat visszafordítják más útirányba.

Zalában újabb utakat zártak le

A folyamatos havazás és az erős szél miatt további utakat zártak le Zalában, így már 12 út járhatatlan, 14 pedig csak nehezen használható.

A hóátfúvások miatt csütörtök reggel kilenc út volt lezárva a megyében, délelőtt pedig még három vált járhatatlanná. Nem közlekedhetnek járművek a 7-es útról Galambok, illetve Nagyrécse felé, a Nagykanizsa és Szepetnek, a Tótszerdahely és Letenye, a Nagyrécse és Galambok közötti összekötő úton, valamint a Galambok és Zalakomár közötti úton. Tilos a közlekedés Ukk és Gógánfa között, a 75-ös úton a baki tető és Pölöske között, az Újudvar és Magyarszerdahely, a Gelse és Zalaszentbalázs közötti úton, a 75111-es úton Sármellék közelében, valamint a 7356-os úton Kehidakustánynál.Változatlanul fennáll a kamionkorlátozás a magyar-szlovén határon, miután a Zala Megyei Védelmi Bizottság szerdán 19 órától megtiltotta Szlovénia felől a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművek belépését Magyarországra.Zalában csütörtökre virradó éjszaka két esetben a közútkezelők munkagépe is árokba csúszott, reggel pedig Nagyrécse mellett került a hó fogságába úttisztító gép, amelyet a tűzoltók mentettek ki. A megyében folyamatosak a műszaki mentések elakadt kamionok, kisteherautók és személygépkocsik miatt.A napok óta tartó havazás eredményeként Zalában 12-20 centiméter vastag a hóréteg. A folyamatos havazás és a még mindig erős, néhol viharos erejű északi szél miatt továbbra is narancs színű, azaz másodfokú riasztás van érvényben a megye területének legnagyobb részén.


Hét út járhatatlan Veszprém megyében

Hét utat zártak le a havazás miatt Veszprém megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Pécsi Norbert Sándor közleményében azt írta: lezárták az utat a forgalom elől Ukk és Gógánfa, Kemenesszentpéter és a megyehatár, Kemeneshőgyész és a megyehatár között, Ódörögdpuszta után az egyik irányból, de a település máshonnan megközelíthető. Szintén lezárták az utat Pápakovácsi és Ganna, Malomsok és a megyehatár, valamint Devecser és Somlóvásárhely között.


A Kisalföld Volán és a Vasi Volán bérleteit is elfogadja járatain csütörtök reggel óta a GYSEV

Rázó László hozzátette: a vasúttársaság a két Volán-társasággal együtt azért döntött így, mert a leesett nagy mennyiségű hó és a viharos szél olyan erős hófúvásokat okozott, hogy Győr-Moson-Sopron és Vas megye több településére nem tudnak eljutni a buszok. Tájékoztatása szerint az intézkedés a csütörtöki üzemzárásig lesz érvényben, de ha szükséges, meghosszabbítják. Kitért arra is, hogy a havazás miatt egyes járataik közlekedésében előfordulhat késés, de annak mértéke nem haladja meg a 10-20 percet.

Nehezen de még járnak Vas megyében a volánbuszok

Nehézségek közepette, de közlekednek az autóbuszok Vas megyében, járatkimaradásokkal, nagyobb késésekkel az utazóknak mindenképp számolniuk kell.

A Vas Volán nem minden sofőrje ért be a munkahelyére, főként Kőszeg környékéről nem tudtak bejutni a kollégák, de amelyik autóbusz beérkezik, azt ismét útnak indítják. Többször is előfordul, hogy elakad a hóban egy-egy autóbuszuk, de ezeket eddig minden esetben kimentették.


Zalában a hókotró is elakadt

Zala megyében a hóátfúvások miatt csütörtök reggelre kilenc út vált járhatatlanná, további 14 pedig csak nehezen járható; a megyében több helyszínen is járművek akadtak el, kamionok, személyautók és autóbusz mellett két esetben a közútkezelő munkagépeit is menteni kellett.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte: a napok óta tartó havazás eredményeként Zalában 12-20 centiméter vastag a hóréteg. A várható további havazás és a még mindig erős, néhol viharos erejű északi szél miatt továbbra is narancs színű, azaz másodfokú riasztás van érvényben a megye területének legnagyobb részén. Csütörtökre virradó éjjel autóbusz, kamionok és személygépkocsik műszaki mentéséhez hívták a tűzoltókat. Beleznán egy árokba csúszott hóekét, Zalaváron pedig a közútkezelő egy másik elakadt munkagépét is a tűzoltók segítségével szabadították ki a hóból. Éjfél körül az M7-es autópálya nagykanizsai lehajtójánál autóbusz, kisteherautó, személygépkocsi és két kamion akadt el az emelkedőn, de az éjszaka folyamán legtöbbször a 71-es és a 75-ös úton, valamint a megye számos más pontján is árokba csúszott, elakadt járművek vezetői kértek segítséget. Hófúvások miatt 14 útszakasz csak nehezen járható, kilenc utat pedig le kellett zárni Zalában. Nem közlekedhetnek járművek a 7-es út és Galambok, a Nagykanizsa és Szepetnek, a Tótszerdahely és Letenye, a Nagyrécse és Galambok közötti összekötő úton, a 75111-es úton Sármellék közelében, Ukk és Gógánfa között, a 75-ös úton a baki tető és Pölöske között, továbbá az Újudvar és Magyarszerdahely, valamint a Gelse és Zalaszentbalázs közötti úton. Változatlanul fennáll a kamionos korlátozás a magyar-szlovén határon, miután a Zala Megyei Védelmi Bizottság csütörtökön 19 órától megtiltotta Szlovénia felől a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművek belépését Magyarországra.


Győri káosz

Csütörtök reggelre hatvan mellékút vált járhatatlanná Győr-Moson-Sopronban a hófúvások miatt. Sopron térségében 16, Csorna vidékén 21, Kapuvár körzetében 17, Mosonmagyaróvárnál pedig 6 alsóbb rendű út járhatatlan.


Szűlő nővel akadt el egy mentő

Elakadt a hóban egy szülő nőt szállító mentőautó csütörtökön kora reggel a Szombathely-Gencsapáti vasúti átjárónál. A közútkezelő járművének kíséretében a mentőautó biztonságosan megérkezett a szombathelyi Markusovszky kórházba - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Balogh Nikoletta közölte: kora reggelig tizenegyszer mentettek ki elakadt járműveket a hóból. A megyében húsz alsóbbrendű út van lezárva hóátfúvások miatt, elzárt település viszont továbbra sincs. Hajnalban az operatív törzs közreműködésével biztosították Nemescsó, Pusztacsó és Kőszegpaty kenyérellátását, és eljuttattak hatvan egységnyi vért Szombathelyről Győrbe.
Balogh Nikoletta tájékoztatott arról is, hogy a Magyar Vöröskereszt helyi aktivistái meleg ruhát, cipőt és élelmiszert osztottak ki a Szombathelyen veszteglésre kényszerült kamionok sofőrjei között.


Hóátfúvások nehezítik a közlekedést
A társaság munkagépei és szakemberei szerda hajnaltól folyamatosan dolgoznak a hóátfúvásokkal érintett térségekben a Nyugat-Dunántúlon. A megfeszített munkák ellenére kora reggelre az Útinform összesítése szerint Győr-Moson-Sopron megyében 35, Zala megyében 9, Vas megyében 19, Veszprém megyében 6 alsóbbrendű út vált járhatatlanná. Emellett több tucat nyugat-magyarországi mellékúton is csak nehezen lehet közlekedni a hófúvások, illetve az ezek nyomán kialakuló hó- és jégbordák miatt.

A balesetek és a még nagyobb fennakadások elkerülése érdekében ezen kívül a 75-ös, a 82-es, a 83-as, a 85-ös és a 86-os úton kamiontilalmat vezettek be.A társaság arra kéri a Nyugat-Dunántúlon közlekedőket, hogy lehetőség szerint ne induljanak útnak a hófúvásokkal érintett területeken.

A hatékony munkavégzés érdekében az éjszakai órákban lezárták többek között a 85-ös út Fertőszentmiklós és Fertőhomok közötti szakaszát, valamint a 88-as út sárvári elkerülő szakaszát, hogy a társaság munkagépei meg tudják szüntetni a kialakult hóakadályokat. A viharos erejű széllökések azonban továbbra sem csillapodtak, így rengeteg helyen alakultak ki további hóátfúvásos, nagyon nehezen járható vagy járhatatlan útszakaszok, mivel az akár 60-80 kilométer széllökések az útról letakarított havat folyamatosan visszahordják a burkolatra.

A társaság üzemmérnökségei a nyugati országrészben teljes kapacitással dolgoznak, a társaság a bérelt munkagépeket is az utakra rendelte, emellett átcsoportosításokat is végrehajtott gépparkján belül, hogy a lehető legnagyobb erőkkel küzdhessen a hóátfúvásokkal.
MTI