Drámai zuhanás- 7,6 százalékkal csökkent az ipari termelés

2013-02-14 11:20
Tavaly decemberben az ipari termelés 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az év egészében 1,7 százalékos volt a csökkenés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) .
A munkanaphatástól megtisztított index 3,4 százalékos visszaesést mutatott decemberben. Az előző hónaphoz képest az ipari termelés szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazítva 2,5 százalékkal csökkent. Az adatok megegyeznek a február elején közölt előzetes számokkal. A visszaeséshez a KSH szerint elsősorban a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet további mérséklődése, valamint a járműgyártásban bekövetkezett termeléscsökkenés járult hozzá.

Az ipari kibocsátás negyedévről negyedévre mérséklődött 2012-ben, az utolsó negyedévben pedig a visszaesés üteme felgyorsult. A legnagyobb mértékű, 1,2 százalékos bővülést februárban, a legnagyobb, 7,6 százalékos csökkenést decemberben mérték. 2011-ben még 5,6 százalékos növekedést regisztrált a statisztikai hivatal.Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2012 decemberében a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 8,0, a csekély súlyú bányászaté 10,9 százalékkal csökkent. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 3,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. Az előző évinél hidegebb időjárás hatására megnőtt fűtésigény csak a volumencsökkenés mértékét mérsékelte, de nem tudta ellensúlyozni a lecsökkent ipari energiaigényt - mutatott rá a KSH.



A feldolgozóipari termelés volumene 2012 egészében 1,6 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, míg 2011-ben 6,0 százalékos bővülést mért a KSH. Az év egészében a bányászat termelése 8,7 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, 2011-ben 10,2 százalékos növekedést mértek. Az energiaipar volumene 3,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, akkor 1,7 százalékos volt a csökkenés üteme.2012 decemberében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze négyben bővült a termelés. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egyhatodát adó, eddig minden hónapban növekedést mutató járműgyártás termelése az év utolsó hónapjában 2,5 százalékkal csökkent, amit nagyrészt az alág mintegy felét adó közúti gépjármű gyártása szakágazat okozott - közölte a KSH.Nem állt meg a visszaesés a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 26,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, főként a híradástechnikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése miatt.A feldolgozóipari termelés több mint egynyolcadát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártás 6,7 százalékkal csökkent, mind a hazai, mind az export eladások visszaesése miatt.

Gyorsult viszont, 10,5 százalékra a növekedés üteme a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártásában, elsősorban a műanyag- alapanyaggyártás szakágazatnak köszönhetően.A tavalyi év egészében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hatban mértek növekedést. A három legnagyobb súlyú alág közül a járműgyártás kibocsátása 8,5 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 17,9 százalékkal csökkent. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártását 4,4 százalékos bővülés jellemezte, elsősorban az exporteladások élénkülésének köszönhetően, a hazai eladások viszont csak kismértékben nőttek.A feldolgozóipari termelésből több mint nyolc százalékot képviselő kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása 9,7 százalékkal csökkent tavaly, nagyrészt a belföldi értékesítés visszaesése miatt.Jól teljesített viszont a kisebb súlyú gyógyszergyártás, a termelés volumene éves szinten 4,3 százalékkal nőtt.2012-ben az ipari export 0,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg 2011-ben éves szinten 7,9 százalékkal bővült. A termeléshez hasonlóan a mélypont itt is tavaly decemberben volt, amikor az ipar kivitele 9,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.2012-ben a teljes ipari értékesítés 55,4, a feldolgozóipari értékesítés 70,8 százaléka került exportra. 2012-ben a feldolgozóipari export 0,3, decemberben 10,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az ipar belföldi értékesítése 2012-ben 3,9, decemberben 6,4 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar hazai eladásai az év egészét tekintve 3,0, míg decemberben 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.2012 decemberében a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 8,7 százalékkal visszaesett 2011 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 7,8, az új belföldi rendelések 14,5 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány egy korábbi, nagyobb megrendelésnek köszönhetően 47,5 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőttit.Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 2012. évi 0,4 százalékos növekedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében mért 2,1 százalékos létszámcsökkenés mellett következett be.2012-ben Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban, a Dél-Alföldön (12,6 százalék), a Nyugat-Dunántúlon (0,8 százalék), valamint az Észak-Alföldön (0,1 százalék) nőtt az előző évhez képest. A többi régióban 1,7 és 6,9 százalék közötti volumencsökkenést mértek.
MTI