Jó évet zárt a Nestlé

2013-02-14 13:24
A Nestlé 10,6 milliárd svájci frank nettó nyereséggel zárta a tavalyi évet, ez 11,8 százalékkal több, mint 2011-ben - közölte csütörtökön a világ legnagyobb élelmiszeripari konszernje. Az árbevétel 10,2 százalékkal 92,2 milliárd frankra nőtt.
Csakúgy mint jóformán minden európai központú multinacionális vállalat esetében, a növekedés dinamikáját a feltörekvő piacok adták. Ezekben a térségekben négyszer olyan gyorsan nőtt a kereslet, mint a fejlett ipari országokban, és a Nestlé bevételeinek 43 százalékát már az úgynevezett küszöbországokban szerzi meg.

A bevétel organikus, vállalatfelvásárlások nélkül számított növekedése azonban elmaradt az elemzői várakozásoktól, csak 5,9 százalékot tett ki a svájci központú multinál, míg a legnagyobb konkurens brit-holland Unilevernél 6,9 százalékra rúgott. Ennek tudható be, hogy a Nestlé részvényeinek árfolyama a kereskedés kezdetekor 2 százalékkal esett.A Nestlé olyan márkák mögött áll mint a Nescafé, a Maggi és a Kit Kat. Magyarországi érdekeltsége a Nestlé Hungária Kft., amely négy termelőüzemet működtet.
MTI