Decemberben 3,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

2013-02-15 09:41
Az építőipar termelése tavaly decemberben 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az év egészében 5,9 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Tavaly az épületek építése 7,6, az egyéb építményeké 4 százalékkal esett vissza, ugyanakkor az építőipari vállalkozások 14,7 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2011-ben. Decemberben a munkanaptényezővel kiigazított adat 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a szezonálisan kiigazított index 3,4 százalékos emelkedést mutatott.

Az építőipar termelése 2011-ben 7,8 százalékkal esett vissza, 2011 decemberében az ágazat teljesítménye korrekciók nélkül és munkanaptényezővel kiigazítva is 0,8 százalékkal maradt el a 2010 decemberitől, szezonálisan kiigazítva 4,1 százalékkal csökkent.
MTI