Az új gazdaszövetkezettel tárgyalt Fazekas és Czerván

2013-02-15 17:55
Az Első Minőségi Sertéshústermelő Gazdaszövetkezet (EMSG) programjával ismerkedett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Czerván György államtitkár pénteken Tápiószentmártonban, ahol részt vett a szövetkezet első közgyűlésén is.
A közelmúltban megalakult gazdaszövetkezet vezetőivel folytatott megbeszélésen részt vett Horváth István, a sertésprogramot felügyelő miniszteri biztos is. Az új gazdaszövetkezet megalakulása is azt szolgálja, hogy a sertéságazatban erősödjön a szervezettség, és a termelők, feldolgozók összefogása hatékonyabb legyen - hangsúlyozta Fazekas Sándor a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a tavaly elfogadott sertésprogram célja, hogy az elkövetkező öt évben a duplájára, 6 millióra emelkedjen a sertések száma. Hozzátette: a múlt év második felében már növekedésnek indult a sertésszám. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az ágazat előtt álló feladatok között említette az állattenyésztés arányának harmincról ötven százalékra növelését a mezőgazdaságon belül, amiben fontos szerep jut a sertéságazatnak. A sertésprogramra az idén 2,6 milliárd forint jut, az előzetes elképzelések szerint kiemelten segítik a sertéstartók értékesítési biztonságának erősítését, a kutatás-fejlesztési programokat, ezen belül is a hazai előállítású fehérjetakarmány növelését, ehhez kapcsolódva pedig a szójaterület többszörösére emelését. Ez a GMO-mentesség szempontjából is meghatározó fontosságú - jegyezte meg.Ugyancsak kiemelt terület a húsminőséggel kapcsolatos kutatás, valamint a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása. Az export szerkezetében ma a nyersanyagok játsszák a főszerepet, míg az importra a késztermékek a jellemzők. Az államtitkár beszámolt arról, hogy az ágazat finanszírozásának javításáért már folyik a támogatási technikák kidolgozása, jogszabályok, pályázati kiírások előkészítése.

A gazdák segítése érdekében tárgyalások zajlanak a Magyar Fejlesztési Bankkal egy élelmiszeripari forgóeszköz-hitelprogram kidolgozására, a magyar állam pedig célul tűzte ki, hogy a Közös Agrárpolitika 2014 és 2020 közötti időszakában a jelenlegi 3,5 százalékról 10-15 százalékra növelje a termeléshez kötött támogatások arányát. A sertéságazat szempontjából pedig lényeges kezdeményezés, hogy a támogatható listára felkerüljön a sertés és a baromfi is. Horváth István miniszteri biztos a szövetkezettel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az összefogásban egyszerre vannak jelen a kutatás-oktatás, a termelők és a feldolgozók képviselői. Közölte: április elsejétől az élő sertés, a hasított félsertés és bizonyos takarmánykeverékek esetében is bevezetik a fordított áfát.
MTI