A recesszióban is hasít a BauTrans

2013-02-17 09:32
A BauTrans Kft. 200-300 tonna teherbírású mozgó daruival építik a tavasszal a debreceni Nagyerdei Stadiont - mondta Papp Zoltán igazgató.
A stadion építési munkálatai január végén kezdődtek, s a bontás után, tavasszal a BauTrans alvállalkozóként 2-3 mozgó darut működtet majd a helyszínen - közölte a társaság igazgatója, hozzátéve, hogy jelenleg 12 nagyteljesítményű mozgó daru alkotja a cég járműparkjának ezt az ágazatát.

A 11,45 milliárd forintos költséggel épülő létesítmény kivitelezésére kiírt pályázatot a Hajrá Debrecen konzorcium nyerte, amelyet Hunép Zrt. és az Épker Service Kft. alkot. Az új, 20 ezer nézőt befogadó stadiont 2014 április végére kell átadni. Papp Zoltán elmondta: a társaság kapacitásait a fuvarozó, a logisztikai és az építőipari piacon kötik le, speciális daruikkal és egyéb nagyteljesítményű berendezéseikkel tavaly a Mercedes és az Audi beruházásain dolgoztak, az idén pedig egyebek között a Nagyerdei Stadionban.

Az építőipari dekonjunktúra ellenére a BauTrans Kft. a 2010. évi 1,64 milliárd forintos mélypont után az elmúlt két évben növelni tudta forgalmát, tavaly 2,7 milliárd forintos árbevételt ért el, 2013-ra pedig megcélozta a 3 milliárdot - jelentette ki az igazgató. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy a korábbi 450-ből álló ügyfélkört sikerült 1100-ra feltornászni. A könnyűiparban és a gépiparban megvalósuló beruházásokban, illetve rekonstrukciókban való részvétel mellett a logisztikával összefüggő megrendelések stabilizálták a céget a túlméretes fuvarozásban, amely az összes magyar fuvarozás 5 százalékát teszi ki.

A stratégia részbeni megváltoztatásának eredményeként a BauTrans komplex szolgáltatást kínál: szétszed, összerak, elszállít, üzembe helyez, vagyis amit korábban külön alvállalkozók oldottak meg, most mindent egymaga végez el. A vállalkozási árak kapcsán Papp Zoltán jelezte, hogy nem kínálnak alá versenytársaiknak, inkább a megbízhatósággal nyerik el a rendeléseket. A beruházásoknál közreműködő társaság maga is jelentős fejlesztéseket hajt végre: 2005 óta közel 3 milliárd forintot fordított erre a célra, elsősorban a géppark bővítésére. Ebben az évben a beruházási program összege megközelítőleg 500 millió forint - közölte az igazgató.

A BauTrans Kft. Magyarországon 1989-ben alakult meg, az osztrák BauTrans GmbH 100 százalékos tulajdonú leányvállalataként. Az anyavállalatot 2004-es évben megvásárolta az ausztriai Felbermayr GmbH, amely a fuvarozás és emelőtechnika szakterületén európai viszonylatban meghatározó szereplő.
MTI